Baranyi Imre: Egy nemzedékről
2021.08.16
Hát
elrepültek éveink,
sietve elpörögtek
kavargó, foszló fátylain
a tó fölött a ködnek,
a meg nem álmodott mesék
kicsit velünk forognak,
még visszahalljuk énekét
a messze tűnt koroknak.
Voltunk
mi orvosok, szövők,
kőművesek, tanárok,
kezünk alatt a búzaföld
virult, s a dús kalászost
arattuk és a hajnalok
kenyérnek illatával
köszöntötték a holnapot,
s ki tudja mennyi mással.
Háborgó
tengerünk vizén
világokon hajóztunk,
hiába csalt ezer szirén,
s csapott le ránk a tájfun,
maradtunk egyszerű, bolond,
koránkelő halászok,
kezünkhöz nem tapadt vagyon,
lelkünk nem ülte átok.
De
most hajónk a révbe tart,
utolsó útja végén
kirajzolódik már a part,
s a végső dokkba érvén
felettünk már derült az ég,
s bár kételyünk ezernyi,
szerelmesen hajol fölénk,
s a könnyeink letörli.