Bokrétás András: A pók

(meditáció)

Esténként a nyaraló díványa fölött, a plafon szöglete körül, a merőleges falsíkon egy hatalmas pók tanyázik. Megszoktam már, hogy lefekvés előtt, az éjszakai nyugalom érdekében, szinte kabalaszerűen felnézek oda.

Nagy gömbölyű potrohával, nyolc lábával ott terpeszkedik. S mivel a sok láb kilövellő sugárzásként hat, az egész jelenség roppant szuggesztív. Hol ékszerre emlékeztet, hol egy konok bestiára, aki -noha kövérre szívta már magát- mégis lesben áll.Az egész jelenségben van valami félelmetes.

A csendje és a mozdulatlansága.

Más rovar pattog ilyenkor, veri a szárnyát, a lámpához ütődik. Ez meg csak ül és van.

Üzemvitele csendjét, ravaszságát, dagadt hasát, lábai legfinomabb műszerekre emlékeztető csodáját nem tudom megszokni. Az önmaga-termelte fonál, annak kötőképessége, teherbírása, rugalmassága, hálójának geometriája és az elhelyezkedésben rejlő ösztön meg nem szűnő csodálatom tárgya.Hálót fon, les, öl. Többről nem tudok, mert életéből csak ennyi zajlik a szemem előtt.

Hálója rajzán mégis eligazodom, világunkkal rokonnak találom és gyönyörködöm, ha a lebukó nap fényében megcsillan.

De csodálom akrobata voltát is. Hány méterre futja az önmaga termelte fonál? Amely a magasból a mélybe szállva liftté alakul.Uramisten, hogy eszelted ezt ki?Hány ezer évig kellett az embernek tűnődnie azon, hogy a pókéhoz hasonló (ó nem! csak silány utánzatú) geometriáját megalkossa? S milyen erős anyagot kellett alkotnunk ahhoz, hogy néha mi is a mélybe szállhassunk?

Bámulom, de néha útálom a pókot. Tán a színe miatt nem szeretem? Csúnya, foltos az öltönye, az biztos. Nagy potrohához aránytalanul társuló törzse és a még kisebb fej igencsak rossz ábrát mutat. Valami furcsa anti-makrocephalizmus ez!

És emellett ott van a lábak csodája. Nyolc láb! És milyen szabályos ívben hajlik mind a nyolc. Átlátszóak, tele ízületekkel, ruganyosan tartva a test súlyát. Nyolc lábbal lépni!

A sorrend! Hol tárolja testében a járást irányító centrumot? És mit takar ez a tudományos kifejezés, amikor még a két lábbal történő emberi mozgás mechanizmusáról is alig tudunk valamit. Noha minden képességünk megvan a önmegfigyelésre és amikor már elképesztő járó, guruló, repülő gépcsodákat tudunk fabrikálni.Mennyi kérdés? Hol álljunk meg? A megfigyelés minél jobban elmerül a mélyben, annál nagyobb mélységnek tűnik a végtelen. Húzódjunk hát vissza minden ilyen vállalkozástól, mint reménytelentől? De akkor miért lök bennünket az indulat, a tudásszomj újabb és újabb megfigyelésekre?Úgy látszik, a számunkra kapott világ nehezen fedezhető fel.

Ha Galilei egy reggel arra ébred, hogy udvarán egy menetkész Trabant áll, melyből csupán egy alkatelem, az indítókulcs hiányzik, hátralévő életén át, sőt a tanítványok és azok tanítványai is századokon át csak bámulták volna úgy a kocsit, mint én a pókot.