Borsos Irén: Válaszúton…

Úszunk a levegőben, alattunk felhőtenger. Az osztrák repülőgépen, órákon át Strauss keringőket hallgatok... Az élmény leírhatatlan.

A pilóta megnyugtató baritonját halljuk: Tizenegyezer méter magasan vagyunk, kint mínusz 53 Celsius fok van, eddig Nyolcezer hétszázötvenhárom kilométert tettünk meg.

Közel tízórai út után, érkeztünk meg Johannesburgba, ahol helyi gépre kell átszállnom, mely Durban, tengerparti kikötőbe visz. A repülőgép kicsi, és nagyon zörög. Mellettem egy fekete hittérítő fehér tógában, libegő szakállal. A gép alacsonyan repül, ablakából Dél-Afrika partjait látom, fémszürke hegyeit, vörös homokját, és persze a tengert, mely vakítóan kék...

Józsi fehér öltönyben, vörös rózsa csokorral várt, akár egy herceg. A fehér autóban jobboldali kormány van, milyen furcsa... és baloldali közlekedés... a mindenségit!

Érdekesek a házak, az utcák mintha mindet most festették volna. Virágzó fasorok, pálmafák, egzotikus növények látványa mindenütt, mintha csak álmodnék...

A déli féltekén decembertől februárig van a legmelegebb nyár. Mivel április van, ez itt már az ősz! - mondja Józsi

Szép családi ház fogad bennünket, és két felnőtt gyerek. Józsi meg én kicsik vagyunk mellettük.

A ház udvarán tömött bokrokban papagájvirág nyílik. A kertben és az utcákon nyíló növénycsodák szépsége, illata elvarázsol.

Első este ünnepi vacsora a Gyerekekkel. Reggel a közeli templomba megyünk, megköszönjük a Teremtőnek, hogy találkozhattunk. A templom parkjában széttárt karú márvány Krisztus szobor. Tövében Józsi elhunyt feleségének urnája. Virágot hoztunk...

A templomban angol nyelvű mise van. Előttem szőke asszony fekete iker kislányokat ölel. Mellettem idős fehér asszony nyakába egy fekete kislányka kapaszkodik. A fekete bőrű, egyenes hajú emberek indiai származásúak, tudtam meg Józsitól.

Az emberek sokszínűségének látványa csodálattal tölt el, ez valóban szivárvány nemzet!

Dél-Afrika keleti partját meleg tengeri áramlás érinti. A déli féltekén december, január, február a legforróbb nyár ideje. Durban tengerparti részén, csak úgy hemzsegnek a felhőkarcolók. A közeli szálloda 32. emeletén úszómedence van pálmafákkal. Az épület üvegfalain át, látjuk a várost. A fiúk egyeteme a város túlsó részén van, magasságával kiemelkedik a környezetből.

Egyik nap meghívást kaptunk oda, egy koncertre. Az egyetemi találkozón világhírű mesterek örökzöld műveit hallgattuk. Felemelő élmény volt. Kimentünk a tengerpartra a Gyerekekkel, fürödtünk a meleg tengerben. Józsi mindent megtett, hogy jól érezzem magam, mindenhová elvitt. Meglátogattuk a közeli bevásárló központot, és az arborétumokat. Megmutatta kedves munkahelyét, ahol egykori főnöke fogadta. Gratulált, és irigykedve méregetett minket. A dolgozók nagy része fekete, Józsit szeretettel vették körül. Kedélyes beszélgetésben emlegették fel a régi történeteket, amikor Józsi az esztergályos szakmára tanította őket. Egy kerekképű, duci fekete asszony az étteremben, kijött a pult mögül, és megölelgette őt.

Azután megmutatták nekünk, mekkorát nőttek a közösen ültetett dísznövények. Búcsúzóul végigjártuk az egész üzemet, ahol még sok ismerős rázott kezet Józsival.

Egy közeli város mezőgazdasági kiállításán is részt vettünk. Hazafelé jövet pedig, különleges bevásárló központot kerestünk fel, ahol a föld felszínén található a bejárat a parkolóval, lefelé pedig, több emelet mélységben az üzletek...

Egy napon elmentünk a házasságkötőbe, hogy időpontot kérjünk. A Hivatalban, mind a tizenkét ablaknál hosszú sorokban álldogálnak az emberek. Egy részük rövid göndör hajú, más részük hosszú egyenes szálú hajjal, a bőrük csokoládébarna. Az utcán kifeszített kék színű vászon, előtte egy szék... az azonnali fényképek készítésének színhelye!

A gyalogséta is nagy élmény volt számomra. Közterületeken, és a családi házak kertjeiben, olyan virágzó növénycsodák vannak, melyeket nálunk csak a virágüzletekből, szobanövény-ként ismertek.

Jóska és Péter hazarohannak az egyetemről, majd edzésre mennek, vagy a rögbi meccsre, estefelé az újságkihordás köti le idejüket. Ezekhez naponta háromszor öltöznek át. A levetett ruhák pedig mind a szennyesbe kerülnek. Mosnivaló mázsaszámra!

Józsi hetven évesen, a földre térdelve tömködi a ruhákat a mosógépbe.

A konyhai villany tűzhelyet kín kivárni, ha viszont hármas fokozatra van kapcsolva, azonnal levág az automata. A konyhától messze van a kamra, berendezése célszerűtlen, sok a felesleges kacat. Azt gondoltam hálátlan dolog lehet itt konyhatündérnek lenni!

Ha a családban bármilyen varrnivaló akad, szívesen megjavítom! - ajánlottam szolgálataimat. Akadt tennivalóm bőven! A varrnivalók között találtam egy olyan alsónadrágot, melynek már az anyaga is mállott... Ezt nem érdemes megvarrni, - gondoltam, - a szemétbe való!

Péter, a kisebbik gyerek azt mondja, ha kidobtam, abból nagy baj lesz! Jóska haragudni fog! Kiment, s hosszasan turkált a szemétben, de végül, nem találta meg.

A dolog tanulságul szolgált nekem; Valószínűleg nehezen tudnék olyan rangot elérni a családban, hogy egyedül állapíthassam meg, mi való a szemétbe, és mi nem.

Varrási tudományom, meg a talpmasszírozásom azért, aratott némi elismerést a gyerekek körében.

Józsi naponta főz a fiúknak, mire hazaérnek. Én csak kisinas lehetek itt, egyelőre semmit nem találok. Kihúztam egy fiókot, ami nagy csörömpöléssel kizuhant, a tartalma széthullott. Mondhatom, nemcsak pozitív élményeket szereztem.

Hajszárítás közben ráültem egy hokedlire, ami óriási robajjal összedőlt, én meg, a földön kötöttem ki. A fiúk jelentőségteljesen összenéztek, de egy lépést sem tettek, hogy felsegítsenek. Végül Józsi szaladt be, és szedett fel a földről.

- "Ez nem hokedli, hanem egy rokkant asztalka, de mi tudjuk, hogy nehéz dolgot nem szabad rátenni!"

A fiúk az egyetemi rögbi csapat tagjai. A soron következő meccsükre is elvittek minket.

Teltek múltak a napok, hetek, rengeteg helyen kellett megjelennünk. Mindenki nagy szeretettel köszöntött. Évtizedek óta ott élő magyarok, az Óhazáról kérdezgettek.

A Hivatal, esküvőnk idejét május 14.-én, reggel nyolc órában jelölte meg. Aznap felvettük legszebb ruhánkat. A Fiúk is, hiszen ők lesznek a tanúk!

A pici helyiségben, nagy íróasztal mögött az anyakönyvvezető, egy indiai férfi. Angol nyelvű szertartás van. Péter intésére kell azt mondanom: "YES"

A gyerekek vezették a kocsit, készítették ünnepi fényképeinket, az éttermi vacsorához pedig, mindketten elhozták barátnőjüket.

Az ott töltött

három hónap nagyon rövidnek tűnt, a búcsú napja hamar elérkezett. A fehér autó visszavitt a reptérre. Búcsúzáskor szomorúan fogtuk egymás kezét.

Megbeszéltük, hogy a féléves vizsgák után, eljönnek a fiúk majd hozzám Budapestre.

Munkahelyemen már nagyon vártak. Még szombaton is dolgoznom kellett, annyi munka volt. Jóska és Péter hétköznap délelőtt érkezett meg Ferihegyre. Ezért Ágika segítségét kértem. Ő a fiúk fényképével a kezében várta őket a reptéren.

Józsi papírcsőben élő rózsát küldött nekem, és szóbeli vallomását kazettán.

A Fiúk számára minden új volt itt, hiszen csak a kisebbik járt Magyarországon gyermek korában. A tízemeletes pontházban, - ahol lakunk,- a két egymásba nyíló erkélyes szobát vették birtokba. Innen csodálatos kilátás nyílik a Dunára és a környékre. Sajnos, reggeltől estig dolgoztam, de ők nagyszerűen feltalálták magukat nélkülem is. Térképpel a kezükben jöttek, mentek, vásároltak. Most nagy hasznát vették magyar anyanyelvüknek. Sugárzó arccal adták elő, milyen jó érzés, hogy minden feliratot el tudnak olvasni, és megértik az emberek beszédét az üzletben és a járműveken! A vásárolt ingeket, pólót, nyakkendőt, felpróbálgatták. Örömük szemmel látható volt.

Két egészséges, óriás gyerek...

- Édesanyátok boldog lenne, ha most látna! - mondtam, s hoztam is mindjárt a fényképezőgépet. - Apátok nagyon fog örülni, ha majd elküldjük neki a képeket!

A fiúk meglátogattak Budapesten és környékén élő rokonokat, és az Édesanyjuk még élő testvérét. Találkoztak gyermekeimmel, és unokáimmal is, kivéve Miklós fiamat, aki pár napja indult el, újabb békefenntartói kiküldetésre, Boszniába. Józsi unokahúga is meghívta a Fiúkat balatoni telkükre. Ágika kíséretében néhányszor diszkóba is elmentek. A búcsúestet Évike lányoméknál tartottunk Pestimrén.

Talán Jóska és Ágika egymásba szerettek? A reptéren búcsúzóul azt kérdi Ágitól; Eljönnél- e velem az egyetemi bálba, még nincsen partnerem. Megölelték egymást.

Telt múlt az idő, levelek jöttek, mentek. Ágika megszenvedett az angol nyelvű levelek megírásával, ugyanis Józsika nem tud írni magyarul. Alig két hónap múlva meghívólevél érkezett Ági részére. Készülődött is, nagy izgalommal az útra, minden ruhát többször is felvett, hogy elég csinos-e?

A Durbani repülőtéren várták őt a Fiúk összes barátaikkal együtt. Ágikát mindenki körülrajongta. Mindenhová elvitték a fiúk; a városba, a tengerpartra, diszkóba. Barátok, évfolyamtársak, mindenki irigyelte a szép magyar kislányt Józsikától. A barátja hatalmas virágkosarat hozott Áginak, evvel fejezve ki hódolatát.

Egyetemi záróünnepély svédasztallal, estélyi ruhákkal, csodálatos pompával.

Ágit lenyűgözte a megható ünnep, és a diákok bőrének sokszínűsége... Ági gyönyörű volt a királykék nagyestélyiben.

Búcsúzóul nemcsak a fiúk, hanem az összes barátok is kikísérték őt a repülőtérre.

Józsi kedvenc dalaival, újabb kedves vallomást küldött nekem kazettán.

Egy hónap elteltével, ő maga is megérkezett Budapestre. Örömteli nap volt.

Most már remélem, itthon marad végre!

Érzéseinkből fakadóan nem lehet mindent rózsaszínűre festeni, mert később aztán jön a kijózanodás... Hogyan is szólt a hajdani hirdetés? Dél-Afrikai özvegyember társat keres... Arra gondolt, hogy a hölgy akit választ, mindent hátrahagyva, azonnal vele megy!

Akkor nem gondoltam rá, hogy milyen önzés ilyet elvárni! Kapát, kaszát eldobva, mindent és mindenkit hátrahagyva, azonnal egy másik földrészre költözni? Kevés olyan ember van, ebben a korban, aki teljesen független. Nekem is Gyermekeim, Unokáim élnek itt, harminckilenc éve dolgozom könyvelőként. Egy év múlva mehetek csak nyugdíjba. Egyáltalán nem kockáztathatok, nem vagyok gyerek!

Zavaró körülmények nélkül, nyugodtan élhetnénk, - gondoltam, - egy éves budapesti életünk bizonyította, hogy megértjük egymást. Végül, úgy alakult életünk, hogy Józsi évente pár hónapot, a fiúkkal töltött, azután pedig az atyai jó barát, meg az idősebb fiú társának szülei, gyakorta ellenőrizgették a két felnőtt fiút, és őszintén dicsérték őket, igyekezetük és kötelességtudásuk miatt.

Egy év után valóban nyugdíjba mentem, de nem volt szándékomban kitelepülni.

Józsi nehezményezte is, miért nem vállalom a dél-afrikai életet? A válasz kézenfekvő volt;

Ha ő a tenyerén hord, akkor sem merném vállalni... és mi van, ha nem...?

Angolul nem tudok. Nem tudok tévézni, rádiót hallgatni, könyvet, újságot olvasni, és üzletekben kommunikálni sem. Még a szomszéddal sem tudnék beszélgetni...

Sétálgatni pedig soha nem engedtek egyedül, arra hivatkozva, hogy rossz a közbiztonság, "molesztálhatnak"!

Aztán újra felmerült emlékeimben a rosszul működő villanytűzhely...

a sok kacat a konyhaszekrényben, meg hogy semmit nem lehet kidobni!

- Hogy a konyha és a spájz milyen nagy távolságra van egymástól,

- hogy a mosógépbe letérdelve kell beletömködni a mázsányi mosnivalót naponta...

Mi is lennék ott én? Házi mindenes, - arccal a munka felé, kizárólag a négy fal között, mint aki süket is meg vak is, és meddig lennék kedves, amíg dolgozni tudok.

No és hová mehetnék panaszra, egy idegen földrészen, ahol még a nyelvet sem ismerem?

Már akkor is az volt az érzésem, hogy ennek a családnak csak egy megbízható házvezető nőre lenne szüksége; akinek nincsenek igényei, nincs véleménye, nincs "szavazati joga"!

No, igen ám, de annak fizetést kellene kapnia! Hoppá..!

Sok évvel ezelőtt fiatalabb lányom nagy szerelembe esett egy szíriai orvossal...

Jó idő után, amikor már házasok voltak, lejárt a tíz év itt tartózkodási engedély, s a fiúnak muszáj volt h a z a k ö l t ö z n i e Damaszkuszba.

"Nehogy elmenj! Soha többé nem látod Magyarországot!"- mondták a Lányomnak, aki tudatában volt annak, hogy ott kint, akár csadort is húzhatnak rá!

A "Lányom nélkül soha" című könyvet futószalagon olvasta a család, melyben egy amerikai nő Iránból szökik meg gyermekével...

Bölcsen döntött Ágika, amikor kitelepülés helyett, az elválást választotta.

A "Válaszúton" mindenkinek döntenie kellett, Józsinak is.

Te magyar vagy! Neked itthon a helyed! - hallotta tőlem időnként.

Végül jól választott, hetven évesen a hazatelepülés mellett öntött.

Ezen túl már a gyerekek jöttek látogatóba mihozzánk, Budapestre.

Nagy nagy büszkeséggel hozták megmutatni Apukának, a született pici Unokákat.