Bubrik Zseraldina: A vörös rózsa

   Egy hónapja költöztem ebbe a kertvárosba. Nagyon szeretem. Nem kell egész nap a város zaját hallgatni. Itt végre csend van és nyugalom.

Gyakran kiülök a teraszra, olvasok vagy éppen keresztrejtvényt fejtek. Néha sétálok az úton, próbálok megismerkedni a szomszédokkal.

Sokan nincsenek itthon, mert dolgoznak, este pedig nem akarok zavarni,

hadd pihenjenek. Majd talán a hétvégén.

Van az utca végén egy idős bácsika, akit már láttam egy párszor, de még nem mentem oda hozzá. Úgy döntöttem ma megteszem. Megálltam a kapu előtt és csöngettem.

Hátra próbáltam nézni az udvaron, ami kert volt, tele virággal és fenyőfával. Messziről nézve is gyönyörű. Pár perc után már nyílt az ajtó, és nemsokára kinyitotta a kaput. Bemutatkoztam, majd rögtön beinvitált a lakásba, és kérte érezzem otthon magam. Ahogy beléptem láttam, hogy rendezett, ápolt a lakás, gondoltam asszony is van. A falon háborús képek, amit mind sorra végignéztem, de az utolsón megakadt a szemem. Egy fiatal nőt ábrázolt, akinek a kisugárzását még a képen keresztül is éreztem. Igazából nem is tudtam, a szívem hol dobogott, de az biztos volt, hogy nem a helyén. Az öreg Arthur hirtelen felnevetett a hátam mögött, amitől annyira megijedtem, hogy még a gondolataimat is elfelejtettem.

• Látod fiam? Ő a feleségem Virginia. Gyönyörű, és nagyon sok mindent tud. Állandóan olvas, újságokat, könyveket. Bármiről kérdezheted, tudja a választ. Imádja a vörös rózsát, hátul a kertben azért van sok belőle. Most sajnos nincs itthon, elment a nővéréhez, de majd vasárnap megjön. Szeretném, ha találkoznátok - mondta majd megfordult, az asztalról felvette a poharat, amiben bor volt és átadta.

Nem tudtam megszólalni annyira kavargott a kép a fejemben. "Miért ez a régi kép van a falon? Itt még fiatal volt, hol van a mostani fénykép róla...?"

Amikor hazaértem kiültem a teraszra, néztem magam elé és gondolkodtam. Nagyon sok emberrel találkoztam már az életemben, de ilyennel még nem. Az a fénykép...

Magam elé képzeltem, ahogy a szalmakalapján fonott rózsák járják a körkörös táncot, alatta a kibúvó vörös hajszálai lengtek, mintha szellő érintené őket. A ruhája fehér alapon piros pöttyös, ami a kecses vállát szabadon hagyja. Kezében egy szál vörös rózsa, aminek illatát mámorosan szippantja.

Kedd volt és alig vártam, hogy vasárnap legyen.

Nem is tudtam mikor érkezik meg, délelőtt vagy délután, de reménykedtem, hogy nemsokára eljön az a pillanat, amikor élőben is a szemébe nézhetek. Lefekvés után nem tudtam elaludni. Forgolódtam jobbra-balra, most vajon hogy néz ki? Az a szépség, ami a képből árad, remélem még megmaradt. Izgatott voltam. Még az első randevúmhoz képest is, mintha áram ütött volna belém. Másnap próbáltam a gondolataimat másra terelni, de nem mindig sikerült.

Vasárnap reggel hatkor csörgött az óra, megittam a kávém, indulásra készen álltam, amikor meggondoltam magam és a hajamat jobb oldalra fésültem, mert úgy éreztem így jobban áll. Pár perc múlva elindultam.

A kapuhoz érve megláttam, ahogy az öreg Arthur házánál tüsténkednek a szomszédok. Lehettek vagy tizenöten-húszan. Egy kicsit megijedtem, azt hittem baj van, ezért gyorsítottam a lépteimet. Amikor megláttam Arthurt, megnyugodtam. Az udvaron vörös rózsaszirmokat szórtak a bejárati ajtóig, és hallottam, hogy megszólal hátul, az udvaron a háromtagú zenekar. Gondolataim össze-vissza kavarogtak, de rájöttem biztos Virginiát várják, és próbálnak segíteni Arthurnak. Nagyon nemes célnak tartottam, hogy a szomszédok ennyire összetartanak, és segítenek másoknak. Rájöttem nagyon jó helyre költöztem.

Pár perc után a szomszéd Nathan egy tálcán hozta az innivalót, de mire ideért hozzám csak kettő pohár maradt. Köszöntünk egymásnak, majd felém nyújtotta a tálcát, és azt mondta a bal oldalit vegyem el. Az utolsó poharat Arthurnak adta, közben az emberek az általuk hozott házi süteménnyel kínálták egymást. Ennek révén én is megtudtam, hogy igazán ki tud jó süteményt sütni.

Leültem az öreg mellé, és pár perc múlva a vállamra hajtotta fejét, és elaludt. Hirtelen nem tudtam mit csináljak, de mire összeszedtem gondolataimat, már ketten ott is voltak és bevitték Arthurt a házba, majd lefektették.

Nem tudtam mire vélni. A többiek elkezdtek pakolni, felsöpörték a járdát és köszönés után mindenki hazament. Próbáltam magam felébreszteni, hátha alszom, de észrevettem mégis a valóságban vagyok. Bementem a házba, megláttam a nappaliban Nathant.

• Gyere, mesélek neked - mondta, majd leültünk a kanapéra és elkezdte. - Arthur és Virginia házasság kötése után fél évvel az asszony elment meglátogatni a nővérét. A vonat, amivel haza indult, kisiklott. Nagy baleset volt, és mivel nagyon gyorsan ment, senki nem élte túl.
• Igen, de mi van Arthurral? - kérdeztem.
• Sajnos neki ez túl nagy megrázkódtatás volt, nem tudja felfogni mi is történt. Egész évben el van, de egy héttel az évforduló előtt várni kezdi újra és mindenkinek mondja, vasárnap jön haza Virginia. Mi pedig eljövünk mindig ezen a napon, feldíszítjük az udvart, a házat, hozunk süteményt, elhívjuk a zenekart, és próbálunk mellette állni. A borába teszünk egy kis altatót, majd lefektetjük. A többiek pedig elpakolnak, és amikor felkel, minden ugyan úgy folytatódik, mint az év többi napján.

A történetet végighallgatva alig tudtam a könnyeimet visszatartani, annyira elérzékenyültem. Elköszöntem és elindultam haza. Gondolataimat összeszedve eldöntöttem, jövőre én is itt leszek...