Császár József: Hajnal a Tisza-tavon
2021.09.13
Újul
a természet minden pillanatban,
nem tavasszal vagy reggel: folyamatosan.
Az
évszakok jönnek, és változást hoznak,
a madarak mennek, növények maradnak.
Egy
vízi ösvényen halad a csónakunk,
vagy halkan beszélünk, vagy éppen hallgatunk.
Nád és gyékény jelzi a vízi út szélét,
rucaöröm fedi a holtág felszínét.
Halvány
tündérrózsa a víz felett virít,
szétteríti azon szép zöld leveleit.
Nagy
tűzkorong kúszik nádasból az égre,
befesti a nádat izzóan vörösre.
Ahol
annak fénye azon át nem jutott,
szürke nádnak színe feketére váltott.
Kigyulladt
a víz is, sárga sávban izzott,
mely összekötötte a hajót és napot.
A
vizet fodrozza kis hajónknak orra,
fodrokból hullámok futnak ki a partra.
Több
ágú száraz fán egy szürke gém pihen,
ringatja a hullám lágyan és szelíden.
Lassítunk,
úgy nézzük, ahogy az ágon ül:
a gém gondol egyet, lomhán tovarepül.
Jégmadárpár
lesi egyik száraz ágról,
akad-e zsákmányuk a holt Tisza-ágból.
Hajónknak
hangjára ijedten felrepül,
csillogó smaragdként lombok közt elvegyül.
Horgászok figyelik partról, csónakokból,
hogy lopják a csalit halak a horgokról.
Vízbe
dőlt öregfán egy bakcsó szundikál,
míg közben alatta szárcsa, réce úszkál.
A
nap bennünket már magasabbról figyel:
van olyan, ki nála sokkal korábban kel?
Gondolta
magában, hát lássatok csodát:
színesre festette a víz birodalmát.
A víz kékre váltott, felszínén csillagok,
föléágaskodtak a zöldellő lombok.