Fehér Zsolt Attila: A szívem még fiatal

Tudod, azon gondolkodtam éppen, hogy milyen fura és kegyetlen is egyben az élet. Régen, mikor fiatal voltam, s utaztam a tömegközlekedési eszközökön, néztem a sok házas embert, a gyűrűket a kezükön, a magabiztosságukat, azt a tartást ami bennük volt, hogy mennyivel kerekebb egészet alkotnak, mint az olyanok, mint én is. Néztem a sok vidám családot, a gyerekeket, ahogy játszanak a szülőkkel, a szülőket, ahogy tanítgatják a csemetéket. Aztán sok évvel később eljött a pillanat, mikor már nekem is volt gyűrű a kezemen, s én is büszkébb voltam, és kerekebb. Mikor ránéztem másra, majd a gyűrűre, tudtam, hogy nekem is van miért és leginkább kiért hazamenni. Ez többé, és erősebbé tett. Én is kitűntem a többiek közül egy kicsit. Majd jött a gyerek, s ez a rész is megadatott. A sors furcsa játéka, hogy most visszakerültem a sor végére, s megint csak nézem ezeket a boldog embereket, nézem a családokat, reménytelenül reménykedve. Igaz, azóta ismerek több oldalt is, tudom melyik állomáson mi következik, mi mivel jár, s hol mi található. Mégis, mert az a mégis mindig ott van, megint előbújt a mélyről az a vágy, ami kívánja, hogy több lehess, ami csendben, s bízva szemlél, majd, egy hosszú, s lelkileg kínkeserves nap után fájón, sírva alszik el veled, hogy másnap visszatérve, telve reménnyel újra tudjon bízni abban, amit vágyott, megismert, s most újfent vágyik rá. Nem tudom, hogy a pokol sötét bugyraiban milyen fájdalmi fokozatok léteznek, hogy az ördög milyen aljas gonoszságokra képes is valójában, azt azonban jól tudom, hogy a magány, mely mindig a legváratlanabb pillanatokban tér be hozzád, s rendszerint kérdés nélkül, ugyanolyan csendesen pusztít, mint a szél, mely portól teszi láthatatlanná az előtted lévő utat, mint a víz, amely képes előled elvenni a levegőt, s mint a nap, mely addig perzsel, míg teljesen ki nem száradsz. Két barátod van mindig csupán veled ezekben a helyzetekben, a könny, s az idő. A könny, mi hulljon szemedből bármiért is, mindig hoz egy kis enyhülést, egy tisztább képet, s az idő, mi segíteni próbál, s melynek ereje olyan hatalmas, hogy nem érhet fel vele a világon semmi. Ha van időd, akkor nagyon sok mindened van! Ha még tud hullani a könnyed, akkor pedig még él a szíved! Azt nem tudom, hogy mennyi időm van, de a szívem fiatal.