Gáspár Dániel András: Mozaik
2021.08.18
HOGY DÖNT?
- Eeehee -
hangzott egy panaszos nyekergés valahonnan előröl.
- Ki az? Él ott valaki? - kúszott oda Dóra, a 30 éves szociológusnő, aki
szemmel láthatóan könnyebb sérülésekkel megúszta az esetet.
- Hrööhrh ideee... segítsen, kérem!
- jövök már - mondta Dóra, és átkapaszkodott az egykori ülések romjain.
Kisvártatva meglátta a férfit, aki a hangokat kiadta. K. Imre saját vérében
feküdt, jobb lába csak félig-meddig érintkezett a törzsével.
- Maga... maga az? - sápadt el Dóra.
A súlyos sérült kérdő tekintettel nézett rá vissza.
- Emlékszem, maga szemétláda - kiáltott
fel a nő. - Elgázolta a szüleimet, mikor 12 voltam, és segítségnyújtás nélkül
továbbhajtott. Ha megáll, és hívja a mentőket, talán még élnének. De így
elvéreztek... Aztán a bíróság csak 6 hónapot adott, mert a politikusismerősei
kilobbizták.
- Réég volt már, és nagyon bánom...
- Ja, persze - fakadt sírva Dóra. - És ha még bánná is, mit számít már?
- Gyerekem van, meg feleségem, két céget vezetek, jótékonysági alapítványom
van, ezt vegye figyelembe - hadarta K. Imre.
Ekkor kotorászás hallatszott, és valaki kintről megkérdezte, hogy vannak e
odabent eszméletüknél lévő túlélők. A két illetékes egyszerre válaszolt
igennel. A helyszínelő közölte, hogy még fél óra, amíg kiszabadítják őket.
Eztán bent csönd lett, csak a roncseltakarítók munkája hallatszott.
- Ha most magát megölném, sosem derül ki, hogy én voltam - mondta Dóra egész
halkan, és felvett a földről egy nagyobb üvegszilánkot.
A VÉGZETES KÖVETKEZTETÉS
Dzsí Józsefnek
minden nap ez volt a munkája. Unta már, nagyon unta, hogy minden nap, minden
reggel ugyan azt a rutint kellett végigcsinálnia. Körüljárta a 6034-es sorszámú
villamosszerelvényt, és ellenőrizte, hogy minden rendben van e. Ha megvolt,
jöhetett a 6035... és még csak reggel 7 volt. De a becsületére legyen mondva,
eddig minden nap, mindent végig ellenőrzött a kocsiszínben, pedig őt magát már
rég nem felügyelte senki. Aznap - március 28.-án - is épp ezt tette volna, de
ekkor váratlanul elhajtott mellette az úton egy Lamborghini, és lefröcskölte őt
egy pocsolya vizével. József az öklét rázta és bemutatott neki. Még a
rendszámát is felírta: K.IMI 963.
- Ennek speckós saját rendszáma is lehet - morogta magában. - Mert gazdag,
megteheti. Le is fröcskölheti magamfajta szegény prolit, mert megteheti. Hát
mit csinált ez életében, amiért ennyit keresett? Dolgozott vajon kemény kétkezi
munkát? Na, de várjunk csak! Hát így a fene se fog dolgozni. Ennyiért
tisztességesen, míg ő annyiért tisztességtelenül? Nem ettem én meszet. A
villamos meg elgurulgat magától is...
A tőle szokatlanul hosszú gondolatmenet után, bement a remíz melegedőszobájába,
elővette a telefonját és elkezdett játszani . Nemrég töltötte le az
internetről, állítólag nagyon jó, ráadásul valami magyar cég dobta piacra.
Mikor betöltött a játék egy pillanatra látszódott is a cég neve, csak ez
Józsefet már nem igazán érdekelte. Ha érdekelte volna, akkor felfedezhette
volna K.Imre monogramját benne.
AZ INSPIRÁCIÓ
Épp a 61-es villamoson ültem, és gondolkoztam. Gondoltam erre, gondoltam arra. Végül arra jutottam, hogy mi lenne, ha történne velem valami izgalmas, vajon kivetne-e az enyhén depresszív hangulatomból? Mondjuk, ha kisiklana ez a villamos, talán ütközne... nem, az nem jó, csak nem akarhatom ennyi ember halálát, és főleg nem a magamét. No, de egy történetet még mindig írhatok, amiben kisiklik a villamos vagy inkább ütközik az 59-essel. Ez így kevéske... kik lesznek a szereplők? Mi lesz a cselekmény meg a tanulság? Hááát legyen mondjuk benne az a 30 év körüli nő ott elöl (azt hiszem, szociológus) , meg ez a jól öltözött 50-es éveiben járó úr itt eggyel mögöttem átlósan. Meg az a munkás, aki mellett most elmentünk. Mert munkásnak néz ki, talán épp villamosokat ellenőriz. Aztán még kinéztem pár szereplőt. Tanulság? Az ne legyen, vagy éppen, hogy nagyon sok legyen, mint valami művészfilmben. A cselekménye legyen mondjuk valami spirál... a baleset körüli spirál. Nem spirál, mozaik!
AZ IKERDÜH, S A MEG NEM ÉRKEZETT VILLAMOS
Ferenc Ferenc, műbútorasztalos megkezdte aznapi
útját. Reményei szerint az utolsót ebben az életben. Már azt is pontosan
kitervelte mit fog csinálni, hogyan tesz róla, hogy ez legyen az utolsó napja.
Villamos elé veti magát. Neki már nincs több helye ezen a világon, mindent
elrontott, minden összeesküdött ellene, a világ kivetette magából. De főkép ő
maga tehetett a helyzetéről. A zebrához ért. Közvetlenül a fekete kabátos
szomszédja mellé sikerült beállnia. A fekete kabátos szomszéd - akinek a neve
is nagyszerű volt a Ferenc Ferenchez képest: Nagy Péter - épp magában
mérgelődött, amiért nem sikerült átjutnia a zöldön. Na, igen, ő legalább nem
magát marja, rá tud mutatni a külső felelősökre. Mindig szilárdan bízik
magában, akár egy oszlopban. Ferenc Ferenccel ellentétben, aki annyira bízik
magában, mint egy kutyagumi. Zöld. Akár az autók elé is vethetné magát... de
annak nem olyan biztos a végeredménye. Kicsit elfogta a félsz. Mi van, ha nem
jön össze? Őt már az óvoda óta üldözi a balszerencse: ő volt mindig a
legkisebb, a legszerencsétlenebb ember, soha semmi nem jött neki össze. Nem, ez most össze fog. Átért a túloldalra,
és elköszönt Nagy Pétertől. Pedig egy megállóban maradtak. Nagy Péternek ez fel
se tűnt, csak magában morrantot egy elköszönés-félét. Végre ott jön a megváltó
sárga villamos, a távoli Széll Kálmán térről. Ferenc Ferenc összeszedte a lelki
erejét. Csak egyszer kell nagyot ugrani és nincs több szenvedés. Jó gyorsan jön
az a villamos, nem fogja elvéteni? A biztonság kedvéért már most ugrik, ilyen
tempóval a villamos nem fog megállni. Megütötte magát, jól lehorzsolta a
könyökét. Mindegy, már nem sokáig fáj, végre eltűnik a világról. Egy kis kétely
fogta el. Mégsincs más megoldás? Nem lehetne mégis egy kicsit élni, és egy
kicsit halni is? Nem fog ez nagyon fájni a fiának? Már évek óta nem látta,
azért igazán jó lett volna elbúcsúzni... vagy az a kedves kolléga. Ő vele is még
beszélgetne párszor. Be kellene fejezni a sorozatot, így sosem tudja meg mi
lesz az évad vége. Úr Isten, nem zárta el a gázt! BAMM. Na, most már mindegy.
Ez a hang a véget jelentette. Furcsa, hogy nem fáj, csak a könyöke, ahol az
imént beütötte. Lehet, hogy a többi ideget elvágta a villamos kereke. De ha
elvágta az idegeket, akkor miért él még? Mert levegőt szív be, az biztos. Vér
sincs sehol, csak a könyökén egy kicsi. Óvatosan körülkémlelt. Úgy tűnik, nem
jutott el ideáig, vagy talán nem erre jött a villamos. Senki sem őt nézni,
mindenki egy helyre bámul. A villamos - a 61-es - ütközött egy másikkal - az
59-essel -, meg egy tucat másik járművel. Megkönnyebbülten sóhajtott: mégsem
halt meg, nem csinált visszafordíthatatlant.
- Csak elestem - mondta bátortalanul (persze senki nem figyelt rá), és
feltápászkodott a sínekről, majd elsomfordált.
***
Nagy Péter
mogorván állt a zebránál. Megint lekéste a zöldet. Megint személyesen vele
szúrtak ki. Egy ideje gyanította, hogy a lámpakezelők is benne vannak az ő
életének keserítésére szőtt összeesküvésben, bár még nem volt egész biztos
benne egész eddig. Odacsoszogott mellé a duplanevű szomszédja. Csoda, hogy ez
nem nyírta még ki magát... mindenért magát okolja, így nem lehet elboldogulni az
élet versenyében. Néha persze Nagy Péter
is elgondolkodott rajta, hogy egy ici-picit ő is felelős a saját helyzetéért,
olykor ő is elront dolgokat. Az ilyesféle gondolatsorok vége aztán mindig az
lett, ha úgy is van, a revízió mindig nagyon destruktív hatású. Szerette az
idegen hangzású szavakat, hiszen ezzel műveltnek tűnhetett. Zöld. Zebra. Na, de
most megmutatja a világnak. Hajjaj, de még mennyire, hogy meg. Ő, Nagy Péter -
a névrokonához méltóan -, Világmegrengető Cselekedet tesz. Kisiklatja ezt a
villamost! Itt az ideje, hogy az emberek felébredjenek csipkerózsika álmukból!
Elég az elnyomásból! Többé nem lesz gyáva kisember, az utókor apostollá fogja
avatni. Persze ez áldozatokkal fog
járni. De a történelem fogaskerekei néha bezúznak néhány koponyát, a nagyobb jó
érdekében. Úgy számította, ő maga is az áldozatok közé fog tartozni. De
mindennek megvan az ára, majd a családja is biztos megérti... Igazság szerint a
világmegváltás csak másodlagos. Elsősorban az ő személyes bosszújáról van szó.
A rendszer ellen, ami megpróbálja bezabálni őt. Hát, belőle aztán nem esznek
többet. Jön a villamos. Jó gyors. Itt az idő.
Azzal Nagy Péter, ügyelve rá, hogy a lehető legtöbben lássák, a sínre tett egy
kétszáz forintost. Vett egy nagy
levegőt, behunyta a szemét, és várta, aminek jönnie kellett. Nem jött. A
Villamos a tervezettnél előbb szenvedett balesetet. Nagy Péter sóhajtott egy
keserűt, és maradt egység sugarú kispolgár a továbbiakban is.
ÁLMATLANSÁG
Stefan György büszke volt a munkájára. A BKV volt az ő második otthona és családja. Semmiféleképpen nem akarta, hogy kirúgják. Pedig épp létszámleépítés volt, valakit el kellett bocsájtani. Nyilván azt, akinek a legkevésbé értékelik a munkáját. Így aztán, mostanában kénytelen volt mindent beleadni a munkájába. Nem ment szabadságra, nem késett, ingyen túlórázott. Ez persze egy idő után az ember idegeire megy, bármennyire is szereti a munkakörét (esetünkben az 59-es villamos vezetését) . És hiába szedett nyugtatót, meg altatót, nem minden nap tudott eleget aludni. Előző éjszaka például pont nem. Ennek következtében rendkívül fáradt volt reggel, mondta is a barátnője - Dóra -, hogy így veszélyes vezetni. De ő nem hallgatott rá, ivott két kávét, és elindult a munkájába. Az eredményt ismerjük.
FINÁLÉ
Jó napot kívánok minden kedves hallgatónak, ez itt a
Kossuth rádió adása Április 4.-én 2 óra 1 perckor. Rövid híreink következnek.
Zebra született a nyíregyházi állatkertben. Az állatkert a honlapján várja az
ötleteket, hogy mi legyen a neve a kisállatnak.
Súlyos baleset történt reggel a déli pályaudvarnál. Az 59-es és 61-es villamos
ütközött össze, majd több autó és busz is nekik hajtott. Az egyik szerelvény
teljesen megsemmisült, csak 1 túlé...
***
- Nana,
fiatalember - szólt a mellettem ülő idős néni.
- Igen? - Zökkentem ki gondolataimból, a történetből.
- Miért gondolja, hogy Dóra megölte Imrét? Ennyire pesszimista az emberi
természettel?
- Hátőő...
***
khm mindössze 2 túlélő...
***
- Ne olyan
hevesen! - szólt egy 15 év körüli srác előröl. - A nők nem ismernek
megbocsájtást! A barátnőm sem volt hajlandó megbocsájtani, mert egyszer
véletlenül mást csókoltam a buliban. Pedig eskü nem direkt volt.
- Ez szín tiszta szexizmuuus - sivított valaki valahonnan.
- Nem gondolják, hogy kapnunk kellene előbb valamilyen képet, Dóra jelleméről,
12 éves kora utáni történetéről, közelmúlt-béli általános hangulatáról és csak
aztán vitatkozzunk róla, hogy megtette-e? - mondta - pontosabban kérdezte - be
a villamosvezető.
Egy kis csönd következett, amit én törtem meg.
- De, ez egy jó ötlet.
DÓRA
A 30 éves
szociológusnő épp befejezte a terepmunkát. A gazdagkutatási részlegen
dolgozott, ő találta ki, hogy legyen ilyen. A többi szociológus kezdetben
ellenezte, de aztán belátták, hogy nem is olyan rossz ötlet, és, hogy ezzel
mennyi támogatást lehetne az államtól lehívni, hány új munkahelyet teremthet
meg a jövőben.
- A viszont látásra! - Köszönt el a Zöld család fejétől, majd szép lassan
megindult a Rózsadombról lefelé.
Azon gondolkodott, vajon milyen tanulmányt fog írni róluk. "Gazdagék reggeli
rutinja" ... nem ez nem az igazi, kicsit arrogáns, politikailag elfogult. " A
tehetősebb osztályok napi életmódjának összehasonlítása a szegényebbekével
Magyarországon a 2010-es évek végén"... Na, ez meg túl száraz és tudományos.
Hirtelen beleütközött egy iskolás lányba.
- E-elnézést - makogta az.
Majdnem megkérdezte merre nézzen, de inkább csak ennyit válaszolt:
- Semmi gond, én voltam figyelmetlen - azzal tovább folytatta sétáját.
"A balesetek hatása a szociális érintkezésekre", jutott eszébe. Ez jó téma
lesz.
Ezen gondolkozott aztán egész addig, amíg fel nem szállt a 61-es villamosra -
alig pár sorral K. Imre mögé -, majd nem sokkal később balesetet szenvedett.
FINÁLÉ 2
- Hát ebből nem
sokat tudtunk meg róla - mondta kicsit csalódottan a villamosvezető.
- Dehogynem! - vágta rá a néni mellettem, olyan hevesen, hogy kicsit
összerezzentem. - Hiszen megbocsájtott annak a kislánynak.
- De csak miután majdnem gúnyolódott vele - érvelt a fiú elöl. - Tuti nem
gondolta komolyan.
- No? - nézett rám az a férfi, akit K. Imre szerepére néztem ki.
- Nézzék! - fakadtam ki. - Ebből nem lehet megítélni mit tenne a szülei
gyilkosával. Igazából fogalmam sincs, mit csinált.
Újabb kis hallgatás következett
- Mi lenne, ha ezt írná bele a történetbe? - kérdezte a villamosvezető, aki a
pragmatikus megoldásokat kedvelte.
- Mármint, hogy nem tudom mi lett a vége?
- Ja, mint Schrödinger macskája.
Eleinte a szemébe akartam vágni micsoda képtelen ötlet ez, aztán kiviláglott,
hogy jobb megoldás nincs.
***
- khm, elnézést, még egyszer... szóval az egyik szerelvény teljesen megsemmisült, csak 1-2 túlélő maradt...
***
- Ennek így nem túl sok értelme van - adott hangot csalódottságának az a 30 év
körüli nő, akiről Dórát mintáztam.
- Az egész történetnek nincs sok értelme. Nem is kellett volna kigondolni,
akkora hülyeség - erősítette meg az a valaki, aki az imént a srác hozzászólását
minősítette szexizmusnak.
- Azért nem olyan rossz - állította az a munkás, aki mellett nemrég elhaladt a
villamos. - Van benne valami... izé... szóval értik, na... nem?
- Én már az elején szóltam - mentegetőztem. - Nem szól semmiről, csak az élet
sokszínűségéről.
Megint csak a villamosvezető volt észnél leginkább:
- Elérkezünk a történet végéhez! Köszönjük, hogy minket olvastak, további szép
napot!