Gulya István: Gépkereszt
2021.09.09
ráköltöm
vagyonom, énnekem már minden a gép
gyújtottad tűzbe a mezőt,
házamat is vele,
meg nem ítéllek, vontam a
vállam, hogy oda ég,
hűs arcom megpirosult,
színezte a láng szele
önmagadat
gépre cserélted, szám lett az igéd
kábel a zsinór, nem köldök,
vér se folyik, áram
sejtről sejtre szalad, táplál
az és az, ami véd
szögletes asztali rend, sorra
feszülnek nálam
drótok,
összedugom, látom a drónt kirepülni
síkegyenes képe nem ismeri
szó hamisát,
mit mese tud, izzani titkon
vagy vele hűlni,
vagy fogni a kézbe maszatos
grafitceruzát
új napot
írunk, nem mozog az, ki korábban élt
megfakuló pilla mögé tetten
repülök ki
most igazan vagy úgy, mint a
rejlő valónak vélt,
tartott, eleresztem,
sziszegve lesem, hogy lök ki
megfog a
gép, őnélküle semmi vagyok, csak karc
irkapapíron krikszkraksz, ó
latinok hagyott nyom
megpakolom kiürült sarkom
azzal, amit adsz
lézerek bíbora írja
keresztjét homlokom-
on