Horváth Imre: Nő a pláza előtt
2021.09.16
Nő tűhegy sarkakkal, áll meredten kábán
Vénáján nyomokkal, karja tűvel szúrt tán
Megtört ábrázata, üvegesen néz rám
Kihívó ruhája, szemérme tűnten fáj
Vágytalan Erósszal villan ki a teste
Nem takarja nappal szemérmesen este
Jószántából senki nem ily szégyentelen
Aljas kényszeríti, hogy ő ilyen legyen
Árulja roncs testét, sikolt tekintete
Arcán folyik festék, nyíltan látszik sebe
Nem fiatal immár, negyven fölött lehet
Sötét múlt előtt áll, jövőhöz nem vezet
Nem kellhet senkinek ilyen bukott angyal
Alja ember lehet ki nőt így is akar
Szégyen gyalázata, fejek elfordulnak
Nincs segítők hada, felé nem mozdulnak
Közömbös emberek, én is köztük vagyok
Érzéketlen lelkek vagy mind hite hagyott
Sajnálkozás kevés, bűnünket okozza
Nőn látható verés, szégyenünk fokozza
Megértést hol talál elveszett tékozló
Félő, hogy csak halál lesz végül hozzá jó
Megalázottsága, magasztosult érdem
Meggyalázottsága, ránk ruházott szégyen
Ne nézzünk hát oda, könnyebb lesz a napunk
Legyen az ő baja, így kapcsol ki agyunk
De a szívünk mélyen, mégis fájón csordul
Lelkünk tehetetlen dübörgése kondul