Kristófné Vidók Margit: Ébredő hajnal
2021.07.19
Vörös- lila derengés a fák között,
arany glóriáján ragyogott a fény,
egyre terjedt, égi teste tündökölt,
szivárvány köntösben a hajnal eszmélt.
Beszökött szobámba a zsindelyen át,
sugarait ontotta rám selyemként,
arcomra simította új nap pírját,
csitt!- suttogta- álmodj tovább, ne beszélj!
Nyomában harmatcsepp-gyöngyök siettek
felszállni, a kibomló azúr égre,
eggyé- olvadva végtelen vizekkel,
piciny emlékei az ébredésnek.
Játékos ujjain illanó lepkék
keringtek, mezőillatú hajában
megcsillant a szűzi érintetlenség,
csábító tűzfátyla lebbent halványan.
Lassan, reszketőn felkúszott az égre,
és én csodáltam kibomló fényeit,
mosolyát szórta a végtelen kékre,
önfeledten táncolt felhők szélein.
Egymásba olvadtak észrevétlenül,
bús éjszakák, és nevető nappalok,
a látványtól testem, lelkem részegült,
míg a hajnal fénye lassan kibomlott.