Kristófné Vidók Margit: Ha megtalálhatnám
2021.07.19
Nyugtalan lelkem, ha megtalálhatná
e földi létben a béke csöndjét,
a gonosz tetteket megbocsájtanám,
feltárulhatna az igaz ösvény.
Milyen jó volna nyitott szívvel állni,
reménnyel telve várni a jövőt,
kéklő ég alatt boldogságra vágyni,
felejteni valahány cselszövőt.
Mi volna jó a komor éjszakákon,
amikor rémálmok gyötrik testemet,
megtörni a kegyetlen némaságot,
vagy őrizni tovább fájó csendemet?
Mégis jobb volna a szépet keresni,
ahogy bimbónyi létből virág fakad,
szerelmet adni, többé nem rettegni,
tudni, hogy éj után új hajnal hasad.
Ha megtalálhatnám a végtelenben,
hit, és remény kicsinyke szikráját,
ha földi lét nem lenne élhetetlen,
beragyogná szeretetszivárvány.
Ha megtalálhatnám sötét napjaim,
gondűzőként ténfergő csillagát,
ha meghallgattatnék kívánalmaim,
mi kurta létemben csak pisla láng.
Ha végtelenbe merülve hallhatnám,
szférák zenéjét a bársony éjben,
szelíden ringatna csillagóceán,
érezhetném édes szenvedélyed.
Ha földi léted kalandos útjain
koldus lennék, ki esdőn lép feléd,
megszánnád-e ki egy szóra szomjazik,
adnál-e reményt; és megmentenéd?