Kuslits Éva: Gömbvillám

Tikkasztó a júliusi hőség, a napfény tűző melegsége elviselhetetlen. Kati csendesen simul a heverő bársony hűvöséhez. Gondolatai az elmúlt idők történéseit idézik, a válás mindig nehéz. Megbocsájtás a lélek katlanában. Igazi tűz, amely égeti a testet.

Bibliát lapozgat, megbékélést remél. A két gyermek vele maradt, ez melegséggel tölti el szívét. Peti a balatoni tábor örömét élvezi, a kis Panni a kisszobában játszik. A felhők szürke fátyolban eggyé válnak a komor messzeségben, fekete színben könyörtelenül uralják az eget. A fák erős hajlongással bókolnak a feltámadt szélnek, mintha könnyek hullanának. Pergő gyorsasággal esőcseppek koppannak a földre. A vihar közeledtét a dörgések, villanások sokasága jelzi.

Hirtelen dörrenés! Leszakad az ég? A tüzes sárkány nyila, az eltévedt villám szikrája az erkélyfába vág. Dörgő robaj, villanó a fény. Rémisztő a kép. Az asszony hirtelen felugrik, bevágja a résnyire

nyitott ajtót. Fényesen izzó csík, mint kihúzott huzal, lassú tempóban halad mellette, épphogy nem érinti remegő testét, mint a társ követi. A feszültség érezhető, titokzatos és félelmetes.

A feszített áramvonal a szoba asztal felett hatalmas gömbbel találkozik. Homokszemcsét, porfelhőt fúj a szél. Az érzés felfoghatatlan, mintha nyári nap zöld réten futna az ember és vihart érez a közelben. Alig látni, csattanás és kisülés. A benti melegben a villám lecsap, őrült zengésben öleli a gömböt. Porzik a szoba, dermesztő a látvány, test az elektromos készülék örök titkában eltűnik. A kislány a hatalmas zajra megjelenik.

- Mi volt ez? Kérdi remegő hangon. Égzengés, földindulás gyermekem. Öleli az anya a körülöttük lévő világ különös csendjében. Egy lépést tesznek az életük elszáll. A menny kapujában jártak, rájuk az angyalok vigyáztak?

Hirtelen ötlettel futnak a szomszédba át. Ott kellemes zene szól. Tárva nyitva minden, élvezik a nyári eső kellemes illatát. Ijedten néznek a rémült látogatókra. Mi okozhatta a különös jelenséget? Gömbvillám, nem kérdés!

Rettenet egy hétig tartott. A viharok tömege lázasan dolgozott, nagy haragból a közeli trafó is kapott. A légkörben apró szemcsék szállingóztak szerteszét az özönlő víz rohamában.

Nehéz időkben a baráti csevejnél nincs jobb. A közeli ismerősnél nyugalmat remélnek. A beszélgetést a látvány zavarja meg, a fal mellett a fényesség szintén megjelenik. Az áramlás vészjósló, az ijedtség nagy. A testük töltődött fel? Az energia mindent áthat. Ilyen baráti ölelés

fájdalmas véget ér. Menj menj, te idegen az ég felé. Az élet szép, a múlt legyen a tiéd.

Lassan az égzengés elcsendesül. Virító égen a nap kedves mosolygással néz a földre. Az indulat alábbhagy, a csend békésen árad szét.

Az ablak fehér függönye kiégett, nem lidérces álom kísértett.