Lányi Géza: Időskori elmélkedés

Míg az ember fiatal, program programot követ,
Arra sincs idő, hogy néha lazítsuk az övet.
Hajlamosak vagyunk túlfeszíteni az íjat,
És lazítás helyett meghúzni a nadrágszíjat.

Megvalósítani magunkat, kemény, ádáz harc,
Néha pedig a kedvünket szegi egy-egy kudarc.
Nincs esélyed rá, hogy az olyan dolgot elkerüld,
Amely olykor oly kegyetlenül a padlóra küld.

Ilyenkor a hosszú töprengésre időd se nincs,
Mert tudjuk, az idő mindig kevés és drága kincs.
Felállsz, egy tapasztalattal több, folytatod tovább,
Legyél minél előbb az ilyen kudarctól odább.

Ha így állsz az élethez, komolyan veszed munkád,
Esélyed van, hogy megvalósítsd életed cėlját.
Nem csoda ha ilyen harcban az ember elfárad,
És belőle néha teljes joggal panasz árad.

A megpróbáltatásokat már nehezen bírja,
Úgy érzi okkal, hogy megérett már a nyugdíjra.
E szépkor napjai is lehetnek tartalmasak,
Bőven lesz időd hódolni megannyi hobbinak.

Nagyszerű dolog ez, bearanyozza napjaid,
Sűrűbben ölelheted kebledre unokáid.
Kiülhetsz, elmélázhatsz egy csendes parki padon,
A gondolataid még száguldanak szilajon.

Ha szerencsés vagy és látásod sem romlott nagyon,
Észreveszed a miniszoknyát a túloldalon.
Emlékezeted már szelektív, nem megbízható.
De ha belsőd jelzi éhes vagy, az megnyugtató.

Azt már elfeledted, hogy reggelire mit ettél,
De gyomrodban érzed, már az ebéd hiánya él.
Így ha elfáradt elméd bármennyire is laza,
Soha sem merül feledésbe, mikor menj haza.

Boldog lehetsz ha otthon már jó ebéddel várnak,
Ne gondolj a jövőre, hanem örülj a mának.
Tűrjed hősiesen mikor itt-ott valami fáj,
Ne csinálj semmiségből problémát ha nem muszáj.