Mészárosné Maya: Szívvel lásd a Tiszát!
2021.09.08
Elmúlt megint egy nyár, a Tiszára vágytam:
Ringatózni keblén, selymes vizén lágyan.
Pihenni csak csendben, szellő átöleljen,
Széles, szőke vize csobogjon fülembe!
Eltűnődni mi van lenn a sötét mélyben:
Tán Etele nyugszik ott a sötétségben?
Jól elrejtve nyugszik a nagy magyar király,
Szent folyónk örökre már megőrzi titkát.
Én szépséges Tiszám! Part mentén dús nádas,
Sok színes szép virág: nőszirom és káka.
Farkasfog nő, villás sással hajol vízre,
Odafenn meg a sok madár dalol szívvel!
Láthatni hattyút és kormoránt, kócsagot,
Vagy vércsét, vijjogót, és nagy szemű baglyot.
Ezért érzik sokan, jó nyáron, a Tiszán:
Szemlélődve pihensz, " tiszai csönd" vigyáz.
Mit nekem a tenger háborgó vizével,
Szőke Tiszám keblén magam mennyben érzem!
Nem csábít a hullámzó végtelen kékség,
Ha láthatom Tiszám változó szépségét.
Most csendes, és nyugodt, mint gyermek, ha alszik,
De ne szállj a vízre, ha ő megharagszik!
Ezerarcú szépség, hömpölygő nagy folyam,
Tápláld tovább szomjazó szép országodat!
Mosd el a sok fájdalmat, a sok szenvedést,
Mit hozott nekünk sok gyötrelmes ezredév!
Végigfolyva az országon, lásd, baj van most,
Vészes kórral küzd a világ, s a magyarok!
Míg ballagsz lefelé az Alföldön vígan,
Hallgasd meg panaszát, csobogással biztasd!
Sok mindent kibírtunk, átvészelünk bármit,
Erős nép a magyar, akadály nem számít!