Montlika Vivien: Egység
2021.03.25
Álltam
az őszi pillanatban,
megélve a létezést.
Hozzád szóltam gondolatban
és tudom: itt vagy mindig bennem,
sosem voltál máshol,
mégis ott vagy bárhol,
s támaszt adsz nekem.
Szívemben éledt hirtelen
oly vad és mély szerelem!
A tudat, hogy itt vagy velem,
mint boldogság, vérré vált azonnal
kihűlni tűnő szívem katlanjában.
Én átadtam magam e ragyogó érzésnek,
tudva tudván, hogy nincsenek kérdések.
Midőn magam megtaláltam,
lelkem otthonába vissza térve,
s onnan kiáradtan
karjaidba térek haza csendesen.
Mert szó és hang erre már nincsen,
ahogy kapcsolódunk téren és időn át,
ahonnan szellemünk mindent lát:
örök időkig egyek vagyunk mi!