Nagy Ferenc: Bükkmakk

Nagy huppanással esett le a földre. Legalább 20 méter magasról érkezett a vastag avarréteggel borított talajra. Gurult még egy pár métert, majd megállapodott egy kis mélyedésben, egy csomó száraz falevél alatt.Egy ideig csendben pihent a kényelmes fekvőhelyen és várakozott. Hosszú idő telt már el, és kezdett egy kicsit türelmetlen lenni.-Mit is kellene nekem itt tennem? Biztos van valami feladatom, csak nem tudom kitalálni, hogy mi lenne az. Nincs mit tenni, várni kell tovább.Közben a nagy fáról, -ahonnét ő is lepottyant,- sűrűn hullottak alá a színes falevelek és vastag takaróként fedték be kicsiny testét, elzárva előle a világosságot, a fényt.-Nem is lehet itt semmit se csinálni - morfondírozott magában. Legjobb lesz, ha alszom egyet. Talán majd történik valami.*Sétálok az erdőben. Ősz van, gyönyörű színekben pompázik minden növény. A hatalmas bükkfák ezüstös, égbenyúló, sima törzsükkel csodálatos látványt nyújtanak. Gyönyörködöm a földre hullott színes levelekben. Fölveszek egyet-kettőt és elteszem a tarisznyámba, megmutatom az unokáimnak, gyönyörködjenek ők is benne. Az egyik levél alatt találtam egy kis makkot. Nini, ez egy bükkmakk! Egészen kicsi, alig nagyobb egy búzaszemnél. Gúlához hasonló, három éle van és gesztenyebarna színű. Felveszem, majd a nyitott tenyeremen nézegetem, vizsgálgatom. Gyengének, törékenynek látszik, és mégis ebből lesz az a hatalmas bükkfa, amely mellett az ember hangyának érzi magát. De hát hogyan lehetséges ez? Honnan tudja ez a kis valami, hogy mikor mit kell cselekednie ahhoz, hogy ilyen hatalmas bükkfa legyen belőle? Rejtély. De tény, hogy valahogy mégis tudja.Tudja, hogy mikor kell felszívni a nedvességet, megduzzadni, mikor kell elkezdeni gyökeret, szárat növeszteni, a talajból milyen anyagokat kell felvenni táplálékként, hogy egy év múlva életerős facsemete legyen belőle. Tudja mikor kell oldalágakat, leveleket növeszteni, és azt is tudja, hogy mikor kell a lombját lehullatni, és téli álomra szenderülni.Jobban körülnézek, kicsit széthúzom az avart, és rengeteg makkot találok alatta. Vajon ez mind ilyen hatalmas fa szeretne lenni mint ez itt előttem? Valószínű. De hát ez lehetetlen! Nem is férnének el egymás mellett.Ahogy nézegetem, vizsgálgatom a talajt, egy szép, színes kis madár leszáll a földre mintegy hét nyolc méterre tőlem, és fürgén elkezd csipegetni. Makkot szedeget. Kicsiny csőrébe vesz egyet, fölszáll a fa ágára, addig kopogtatja, míg lehántja a héját, és a belsejét megeszegeti. Amikor elfogyott, újra leszáll, és kezdi elölről.Sétálok még egy kicsit a fa alatt, vizsgálgatom a talajt. Egyenetlen, hepehupás, néhol kövek, sziklák emelkednek ki belőle. Egy-egy mélyedésben halomba gyűlt avarkupac, alatta rengeteg makk. Felveszek belőle egy marékkal, ezt is a tarisznyámba teszem, hogy megmutathassam az unokáimnak.*A tiszta égboltról ragyogóan sütött le a nap. Utolsó erőfeszítésként még átmelegítette a zöld, sárga, vörös színű falevelekkel borított erdőt. A simogató napsugarak a hosszú téli álom előtt egy rövid időre még egy kis aktivitást csaltak elő az élőlényekből.-Júúúj, de jó itt! - kiáltott fel amint felébredt. Átadta magát a kellemes érzésnek, és csendesen szemlélődve ismerkedett környezetével. Egy idő után azonban megunta a lustálkodást. Tenni akart valamit, valami izgalmasat, de nem jutott eszébe semmi, aminek értelmét látta volna. -Ki mondja meg nekem, hogy most mit csináljak, mihez kezdjek? Miért kerültem ide, pont ide, és egyáltalán miért is vagyok itt?-Te csak ne nyugtalankodj. Bízd a dolgot arra, aki megteremtett. Majd ő gondoskodik mindenről - hallatszott egy hang a magasból, a vén bükkfa felől.-De hát én tudni szeretném, hogy miért vagyok itt.-Időben megtudsz mindent, csak légy türelemmel - szólt az öreg.-Könnyű neked, te már tudsz mindent. Különben is olyan hatalmas vagy. -Én is ilyen kicsi és türelmetlen voltam mint te, és látod mi lett belőlem?-Hogy csináltad?-Nem én csináltam. Én csak rábíztam magam arra, aki engem idehelyezett. Ő megadott nekem mindent, amire szükségem volt és van. Nekem csak el kellett fogadnom, és be kellett tartanom az utasításait.-Utasításait? Miféle utasításait? És honnan tudtad meg őket? Nekem még eddig nem mondott senki semmit.-Dehogynem. Csak még eddig nem vetted észre. Egyébként, pedig tudsz mindent, amit én is tudok. Minden le van írva a legbelső, legrejtettebb részedben, és amikor eljön az ideje, el fogod tudni olvasni, és meg is fogod érteni azt.-Úgy szeretnék már most tudni mindent!-Mindennek megvan az ideje. Nekünk türelemmel ki kell várni, mert ha nem a kellő időben cselekszünk, annak tragikus következményei lehetnek.-De a célról, hogy miért vagyok itt, csak tudsz mondani valamit? -Nem szívesen beszélek róla, mert még nincs itt az ideje, de annyit azért elmondhatok, hogy a legfőbb célunk és feladatunk a szolgálat.-Szolgálat? De hát mivel szolgálhatnék én? Hiszen nekem nincs semmim. -Ha már ilyen makacs vagy, elmondok neked valamit, amit én megtapasztaltam eddigi életem során. Én is azt hittem, hogy nincs semmim, amivel szolgálhatnék a környezetemnek. Látod ezeket a hatalmas ágakat, amelyek a törzsemből nőttek ki? Sokáig haszontalannak tartottam őket, sőt károsnak, mert az erős szelek folyton belekapaszkodtak. Mindig attól féltem, hogy kitépik a gyökereimet és kidöntenek. De látod itt a három nagy ágamon azokat a fészkeket? Minden évben három madárka a párjával együtt ideköltözik tavasszal, itt laknak egész nyáron, és itt nevelik fel a fiókáikat. Én adok nekik otthont.- És mi hasznod belőle?-Nem kimondottan a haszonért. Elsősorban azért, mert szeretem őket. Nekik is lakniuk kell valahol. Ráadásul tavasztól őszig olyan gyönyörűen énekelnek, hogy ezzel ők szereznek örömöt nekem. Én magam ugyan nem tudok énekelni, de szívesen hallgatom szép dallamaikat. - Én is szeretném hallani!-Nemsokára hallani fogod. De ha már belekezdtem, elmondok még valamit. Tavasszal kinőnek majd a leveleim, melyek a termőtalaj és a napfény segítségével oxigént állítanak elő. Erre az oxigénre a környezetemben élő, levegőt lélegző lényeknek szükségük van. Nélküle elpusztulnának.-Ezek szerint te nélkülözhetetlen vagy a környezetünk számára. Vajon én is az leszek?-Biztosan, csak várj türelemmel.-Köszönöm. Most, hogy ezt elmondtad, már tudom, hogy miért vagyok itt, mi a feladatom, és békésen kivárom, amíg elérkezik az én időm.*Ballagok tovább az erdőben. Vissza-visszatérnek gondolataim a makk és a hatalmas bükkfa rejtélyéhez. Magyarázatot azonban nem találok rá, így megnyugszom abban a gondolatban, hogy Isten teremtette a saját céljaira, és ő tudja, hogy hogyan lesz abból a kis makkocskából ilyen méltóságteljes, óriás növény. Bizonyára, mint annyi minden mást, így ezt is az ember érdekében hozta létre. És valóban, ha jobban belegondolok, ezek a fák, és a hozzá hasonló növények óriási szolgálatot tesznek nekünk embereknek, de még a többi élőlénynek is. Ha mást nem is veszek figyelembe, mint azt, hogy elhasználják az emberek és állatok által kilehelt széndioxidot, és helyette friss oxigént bocsátanak vissza a levegőbe, ez már egy óriási eredmény. Vajon mennyire becsüljük meg mi emberek ezt a szolgálatot? Apropó, szolgálatot! Ez szolgálat? Igen, azt hiszem nyugodtan nevezhetem annak, mégpedig alapvetően fontos szolgálatnak, hiszen nélkülük hamarosan elfogyna a levegőben meglévő oxigén, ami a földi élet végét jelentené. Mindannyiunknak fel kellene tenni a kérdést, hogy vajon mi emberek eléggé megbecsüljük-e ezt az odaadó szolgálatot?De vajon illik-e ide a szolgálat kifejezés? - teszem fel a kérdést magamnak. Aki szolgál valakinek, vagy valaminek, akkor az a benne meglévő szeretet megnyilatkozásának egyetlen lehetséges módja, sőt e szeretet növekedésének alapja. E gondolatmenetet folytatva, vajon mondhatom-e, hogy a bükkfa nekünk szolgál, hiszen eddigi ismereteim szerint nincs benne szeretet. Végül is, arra a megállapításra jutok, hogy Isten szeretettel teremtette őket, és az Ő szeretete áramlik át rajtuk, s így nyugodtan nevezhetem azt is szolgálatnak. Ha egy kicsit továbbgondolom, akkor eljutok arra a meggyőződésre, hogy az Isten szeretete az oka, létalapja és fenntartója minden létezőnek. Mert minden teremtmény magán viseli az isteni szeretet nyomait, és minden cselekedet, amelyben a szeretetnek a legkisebb szikrája is felfedezhető, alapvetően szolgálat. Egyedül az ember tudja megtenni, hogy cselekedeteiből kizárja a szeretetet. Így csak ő képes "rossz szolgálatot", azaz bűnt elkövetni, mert szívéből származó, tettekre sarkalló gondolatai, "kezének csinálmányai", nagyon sok esetben nem a szeretetből fakadnak.Gondolataim messzire kalandoztak, s közben észrevétlenül kijutottam az erdőből. Még egyszer visszatekintek, egy kicsit gyönyörködöm az ezüstfehér törzsekben, a hatalmas koronákban, amint a teremtett világban méltóságteljesen végzik a rájuk bízott feladatokat, majd feltör belőlem a sóhaj:- Segíts nekem Istenem, hogy én is ilyen türelmes, békés lélekkel, szeretettel tudjak szolgálni környezetemnek és a Te céljaidnak!