Ocskó Renáta: Jelek

Szirmát bontó fák között bandukolva,

Padra kuporodva fellapozol egy Csokonait,

És ráeszmélsz, hogy reánk hagyta korának nyomait.

Mint amikor a kisgyermek sároz keze falon megáll,

Világnak nyomot hagyva lelassul a világ,

Elmerengsz a percekben és az emlékekben, mert itt hagyta gondolatait gyermeki jelekben.

A belélegzett levegő mely mellkasodra ül,

Abból a korból jő, melyben egy elme megkövül,

Minden embert hordoz eme világ, és azt suttogja, hogy hagyd itt a jeled, amely másé is lehet.

Legyél ott a pad alá ragasztott rágóban,

A hajhúzást okozta fájdalomban,

A fába vésett szerelemben,

A képekre írt kézjegyekben,

A buszmegállóban mondott szavakban,

A kávézókban írt versekben és emberöltőnyi életben!

Ha majd egyszer itt hagyod az életed, legyen hozzá egy jeled!

De nem az a fajta melyet az óvodában kapsz, hanem amit egy emlékkönyvbe valaki beleragaszt,

Megannyi híres ember ott van a könyvekben és az emberi elmékben,

Mert jelet hagy egy nemzet, hogy vedd észre az értéket és a szépet.

Ragadd meg a pillanatot amikor meglátsz egy fotópontot,

Légy te, aki szobrot állított, a jeleknek mely a szépre sarkallott!

Legyél te az univerzumban a jel,

Egy gondolat,

Egy emlék, mit elfed egy jel,

Olyat, amelyet majd egy nemzet versel!

Lehetsz akár Ady vagy Kölcsey, vagy maga Leonardo da Vinci,

De mit sem érnek ezek, ha nem valahova vésettek.

Legyen kőben,
Fűben,
Fában,
Orvosságban
Vízben,
Levegőben és tudományban,
A lényeg, hogy jeled legyen a hazádban!