Radmila Markovity: Tamás és Veronka

(Igaz történet alapján)

A tíz emeletes házak négyszög alakú területén a gyerekeknek tenyérnyi játszótér maradt, az autók parkolásáról ne is beszéljünk. Ki itt, ki ott parkol, persze hegyén hátán állnak az autók, alig préseli be magát Tamás a volán mögé, a felesége várja az úttesten, mert ő már kerekdedebb, képtelen betömködni magát az ülésre. Bosszantó helyzet, de nem lehet ellene tenni semmit sem.
Nem fiatalok. Van egy 26 éves fiuk, aki nősülés előtt áll. A házaspár sokkal fiatalosabbnak nézett ki korukhoz viszonyítva. Közelebb álltak az ötvenhez, mint a negyvenhez, mégis senki sem adott volna nekik negyvennél többet. Igaz, Tamás csak enyhén kopaszodott, Veronka ősz haját a festék eltakarta.
Tamás kihajtotta az autót az úttestre, és odaszólt a párjának.
- Gyere gyorsan Veronka, már így is késésben vagyunk.
- Sose izgulj, ha igazán el akarják adni a külvárosi telküket, megvárnak.
- Azt mondták, mások is érdeklődnek.
- Ne legyél már ennyire naiv. Ilyen szöveggel kell megfogni a vevőt, sőt árat is emelni.
Közben kiértek a városi forgalomból, és közeledtek a kiszemelt telek fel. Családi házat szeretnének építeni, emeleteset, ahol a fiatalokkal élnének kényelmesen.
A telektulajdonosok ott ültek egy kis padon, már vártál őket.
- Azt hittük nem jönnek - szólalt meg Péter, az eladó. Felesége mellette állt kezében egy tálat szorongatott még párolgó kaláccsal.
- Foglaljanak helyet, előbb egy kupicával öntsünk le a torkunkon, majd azután rátérünk az üzleti megbeszélésre. A kalácsról se feledkezz meg asszony!
Rövid idő után, a gazda invitálta a leendő vevőket, nézzék meg még egyszer a telek milyen jó helyen fekszik. Veronka kijelentette, ő inkább maradna, már látott mindent.
Azon töprengett, mennyire szerettek volna megtakarított pénzükön utazni, ha nyugdíjba vonulnak, de a sors keze más irányba terelte őket. Férjével megértésben élnek. Igyekezett megbirkózni ezzel a fordulattal is. A fiuk győzögette őket, építsenek családi házat, ahol meglennének mindannyian egy fedél alatt. A háztartási költségeket osztanák.
- Tudjátok mama, nem lesztek fiatalabbak, és ha leestek lábról, mi majd gondoskodunk rólatok.
Ezt hajtogatta a fia napokig, mire mindketten beleegyeztek az építkezésbe.
Most itt áll, és nézi a telket, amire majd emeletes házat húznak.
A többiek közben visszatértek a nézelődésből, és megszólalt Tamás.
- Akkor gazda térjünk a tárgyra. Még mindig tartja az első árat?
- Igen, ez itt se közel, se távol a várostól. A városi autóbusz itt áll meg pár lépésre. A levegő tiszta. A talajvíz mélyen van, kényelmesen lehet építkezni.
- Jó, jó, ezt már tudjuk, de az árral mi lesz?
- Nem engedek semmit sem.
- Visszatért az asszony a gondolataiból, és megszólalt.
- Gyerünk Tamáskám, máshol is van kínálat. Önök egyezkedjenek azokkal, akik már mi előttünk jelentkeztek.
- Na, ne hamarkodjuk el a dolgot! Mennyit adnának ezért a portáért?
- Tamás gondolkodás nélkül 25 százalékkal kevesebbet ajánlott fel.
- Legyen 20-al kevesebb, és áll az alku.
A telket gyorsan rendbe szedték, és jöhettek a mesterek. Hétvégeken Veronka is segítkezett a munkálatokban. A fiuknak pont olyankor akadt valami nagyon fontos elintézni valója, amikor segítségre volt szükség.
Sok esetben, este. amikor a fárasztó fizikai munka után hazaért a házaspár, tusolás után bekaptak pár falatot, és bebújtak az ágyba.
- Te Tamás! Nem hamarkodtuk mi el ezt az építkezést? Még készen sem lesz a ház, ki kell pakolnunk a lakásból, hiszen lejár a határidő, amiben megegyeztünk a vevőkkel. Kell nekik a lakásunk. Ez a gyerek meg semmit sem segít az építkezésnél. Rám nem hallgat, állj már a sarkadra!
- Hagyd Veronkám, fiatal még. Majd holnap vitassuk meg ezt a témát.
- Holnap, holnap, mindig csak holnap. Hátat fordítva párjának, gyorsan elaludtak.
Tamás az összhangra építette a házat. Sajnos, ott is összhangot vélt felfedezni, ahol annak nyoma sem volt. Erejét és hitét talán a világmindenségből merítette. Örömmel töltötte el a táj szépsége, a gyorsan haladó építkezéstől a szíve táján meleg bizsergést érzett , és egy szombat reggelen arra ébredt, ezt kell tennie, itt és most. A csend birodalma majd nyugalmat ad a heti munka után. Keményen dolgozott a mesterekkel szombaton és vasárnap egész nap, hét közben meg délután.
Veronka vasárnap az ebéddel volt lekötve, mert a meny jelölt is ott evett minden alkalommal. Ebéd után felkelt, és se köszönöm, se segítség. A fiának megemlítette egyszer, de az leintette azzal, hogy odahaza sem segít az anyjának, majd ha asszony lesz, belejön a munkába.
Veronka nyelt egyet, de nem szólt semmit.
A munkálatok haladtak, a szürkület, amikor a nappali fénytől elrabolta a kilátást, akkor is annyira elbűvölő volt ott lenni, a telken, ha együtt volt Tamás a feleségével, csak a költözködésről beszélt. A fiuk ötlete, mindinkább tetszett nekik.
Szerencsére az alsó színt készen lett, az emeleten volt még egy kis tennivaló, így elkezdődhetett a hurcolkodás. Mindennek meg volt bőven a helye. Nem sokára készen lett az emeleti rész is. Bebútorozták. Szemnek, léleknek aranyos két családi fészket teremtettek.
Az autónak is lett garázs. Igaz, az ács- munkálatokon kívül mindent saját erejükből építettek fel, persze Tamás és Veronka.
Az események gyorsan pörögtek. Lezajlott az esküvő. Az új asszony beköltözött egy kis kofferral hozott ruháival. Nem ez a fontos, beszélték meg a szülők, csak takaros menyecske váljék belőle.
Telt múlt az idő, nem lett az új asszony takaros menyecske.
Megszületett a kis Andriska. A nagyszülők örömmel dédelgették volna, de rájuk lett parancsolva, András nem az ő feladatuk. Megnézhetik, és semmi több.
- Ha ti így gondoljátok- mondta Tamás-, s kifordult a szobából.
Veronka halkan sírva lépett ki a szobából, de a sajátjukban zokogott, zokogott. Hiába párja vigasztalása, úgy folyt a könnye, mint a zápor.
Veronka főzött továbbra is, de keserűnek érezte saját főztjét.
Tamás mindinkább magába húzódott. Egykedvűsége, mintha a ködből nőne, úgy ráült a vállára, és sehogyan sem szabadult tőle. Talán nem is akart?
Beszélgetésre hívta a fiuk a szüleit.
- Mama, tata, hozzánk sokszor vendégek jönnek. Megtennétek, hogy a vasaló szobában rendezkednétek be. Igaz, nincs ablaka, de ti nappal nem vagytok idehaza, de van WC, kézmosó. Abban megmosakodhattok. Mit szóltok hozzá?
- Hogy gondolhatsz ilyent fiam?- szólalt meg Veronka.
- Hagyd mama, jó lesz az nekünk.
Most mindketten sírva mentek a legkisebb szobába. Becsületesebb tisztálkodáshoz, vetek egy nagy plasztik edényt, aminek alig találtak helyet.
- Se utazás, se TV, se szórakozás, de a nyomorúságból aztán van bőven.
- Ez a sorsunk, törődj bele- mondta egyhangúan Tamás.
Munka után ténferegtek az utcán, épp úgy, mint szombaton és vasárnap is az utcát rótták. Néha megettek egy sütit, vagy megittak egy üdítőt, de egyiknek sem volt jó az íze.
A fiuk és menyük rájuk se néztek.
Egy este egyedül ment be a fiuk a szobájukba. Felcsillant a szülők szeme, de amit mondott az egy szem fiuk, álomszerűnek tűnt. Nem, ezt nem jól hallották.
Te viccelsz velünk fiam? -kérdezte Veronka.
- Nem viccelek mama. Akkor megtennétek, hogy beköltöztök a garázsba? Nemsokára jön a következő unokátok. Minden szobára szükségünk lesz.
Tamás feküdt az ágyon, Veronka kötötte a szokát télire. Neki megállt a kötőtű a kezében. Tamás kissé felemelkedett.
- Hát ide jutottunk?

- Értsd meg apuka, nektek ott sokkal jobb lesz. Senki sem zavar benneteket. A fűtést megoldjuk télire.
- Jó- jelentette ki az apa. Veronka tovább kötötte szótlanul a könnyel összeerősített szokát.
Beköltöztek a garázsba.
Tamás végre kilépett a ködből, és intézkedett titokban.
-Veronkám, mamám, vedd fel a legszebb ruhád, hozd az igazolványod, anyakönyvi kivonatod, házassági levelünket, és gyere velem.
- Hova megyünk Tamás? Ne ijesztgess! Félek.
- Bízz bennem mama, most nem fogsz csalódni.
Elindultak, de Veronkának a szíve a torkában dobogott, a lábai remegtek, de belekarolt a párjába, és hagyta magát vezetni. Útközben, mintha saját életét, önmagát kívülről nézné, és ismeretlen asszonyt látna szenvedni évekig. Ez nem ő, nem ő lépked most is az ismeretlen felé.
- Megérkeztünk- szólalt meg Tamás.
- Ez mi?
- Gerontológiai Intézet. Ide költözünk mama. Nekünk van autónk, nekünk van házunk, lesz nemsokára nekem is nyugdíjam, ki tudjuk fizetni a költségeket. Kapunk egy szobát fürdőszobával. Van itt társalgó, majd szerzünk új barátokat, a régiek úgy is elhagytak minket.
Itt nővér, orvos vigyázza egészségünket. Főznöd sem kell.
-Tamás, jól átgondoltad? Ha innen is kitesznek minket?
- Ne félj mama, mindent hiteles papírral igazolunk mi is ők is.
Veronka aláírta a papírokat, és pár nap múlva szótlanul elhagyták emeletes házukat.
Egy idő elteltével megjelent a fiuk, és az igazgatóhoz ment egyenesen.
- Panaszt szeretnék tenni. Elvitték tőlünk az autónkat, és határidőt kaptunk a házunk elhagyására. Mit jelentsen ez? Hol vannak a szüleim?
- Érdekes, eddig egyszer sem jött meglátogatni őket. Csak most? Az autó nem az Öné, a ház sem. A szülei itt élnek kényelemben, nem a garázsban, ahova a kutyáját sem csukná be az ember. Jöjjön, elvezetem a szüleihez.
- Nem akarom látni sem őket!
- Ahogy gondolja.
A fiú mérgesen becsapta az ajtót maga után, vagy inkább becsukódott előtte?