Radnai István: Emberi erővonalak

A barátom beleolvasott és elcsodálkozott...

- Kézirat?

- Igen, novella, de lehetne regény is, annyira hihetetlen.

- Még nem volt elég a csalódás? A visszautasítás. Gyere fel a szőlőbe, a tavalyi termés...

- Előbb megírom, tiszta fejjel.

- Ugyan melyik írónak volt tiszta a feje! Absztinens lettél? Nem állok veled szóba!

- Előbb befejezem, nem hagy békén a téma.

- Miért írsz tulajdonképpen?

- Miért karcolja a nevét a körmével a falba a rab? Miért akarja továbbadni örökítő anyagát a vírus?

- De hát semmi előnyöd nem származik belőle? Senki nem olvas ma.

- Lehet, hogy járvány során szóró-parcellában... De akkor is, az ő történetét még megírom.

Megismerkedtem az életem során tiszta emberekkel, bukdácsoló emberekkel, nagy elmékkel, ha csak egy kézfogás erejéig. Dühítenek az életrajzi filmek, az utókor mentegeti magát, a túlélő kortársak fölényesen vagy szentimentálisan nyilatkoznak, őszinte emlékezés helyett.

A tartalomból hiányoznak az emberi erővonalak. A huszadik században, mely látszólag kedélyesen kezdődött, a nyomor csak olvasójelként volt jelen az irodalomban. Az évszázad elkerülhetetlen feszültségei két világháborúhoz vezettek. Még nem ismerték fel, hogy totális háború a hatalomért. A zsákmányért. A zárójelbe tett ideológiák, milyen veszedelmeknek nyitnak utat.

- És a folyamatos világháború az ötvenes évektől kezdve?

- Nem vesznek róla tudomást az életrajzi filmek, regények, nem fogják át. Megismertem embereket, nem a filmek idealizált szereplőit. Megírom.

- Ki fogja elolvasni? A szakma?

- Azért írok egy kisemberről, mint te vagy én. Hogy a közönség olvassa el. Most például igazságot akarok szolgáltatni egy kisembernek

- Mi vagy te, bíró?

- Olyasféle... Író, aki megteheti, hogy az utókorra apellál.

- Zhi meglátogatja a faluját, a rokonság aggódva fogadja.

Nem praktizál, de odahívják a nagynénje betegágyához. Zhi tapasztalt kutató. Nagyon mélyről indult. Az ideológia éppen ezért nem akadályozta. De őt a tudomány érdekli, a politikamentes tudomány.

- Ahogy a tudomány politikamentes!

- Az öregasszony szorgalmasan dolgozott, a keze egy percre meg nem állt. Kijárt az erdőre kiállt a piacra, előtte a földre letett kötényén az áru. Aztán egyszer csak összeroppant. Elájult.

- Na, jó hallgatlak, nem szólok bele.

- A rizsföldeken elszaporodtak pézsmapockok. Valamit tenni kell. Az öregasszony hasznosította őket. Az aratásig is kell valamit enni. A falusiak ügyesen bánnak a villás faágakkal. Leszorítják a pockot - és bele a vállukra vetett zsákba, tarisznyába. Megjelenik egy kihaltnak vélt páncélpikkelyes ragadozó.

- Krokodil?

- Valamelyik távoli őse vagy csupán kevésbé életrevaló kortársa. Ennek a rózsaszín húsa viszont csemege. Hogy az öregasszony odáig merészkedett-e, hogy megfogja? Talán el is adta volna a zsákmányt. De lehet, hogy éhes volt.

- Most melyik állat a gyanús? - tette fel - inkább önmagának - a kérdést.

Zhi részt vesz a programban, a vírusok változandóságát kutatja. Miután orvos, bár a kutatásra specializálódott, megállapítja, hogy ez már nemcsak gyengeség. A betegséget nem okozhatja baktérium, a tünetek kizárják, a jelek vírusra mutatnak.

Az öregasszony meghal, mire a rossz földutakon beérne vele a kocsi a kórházba.

Szerencse a szemcsétlenségben, hogy Zhi kíváncsi ember. Fleming és a penicillin esetét jól ismeri. Ki kell használni a lehetőségeket és ő most egy megmagyarázhatatlan megbetegedésre bukkant.

Minden úgy történik, ahogy eddig. A hagyomány fennmaradt. Az asszony szegény és mindig ugyanazt fogyasztotta. De most már fogytán a rizs az egész faluban.

Van még egy beteg. Hagyományos ételeket fogyaszt ő is, orvvadász, csapdával fogja be a védett állatokat, el is ad belőle, de maga sem veti meg az ínyencfalatokat. És bejár a városba!

Ugyanazok a tünetek. Mintavétel. Zhi elhagyja falut, a laborba siet, elemzi a mintát.

- Hiszeeen ezt a mutációt keresem féléve! Tudtam, hogy egyszer kialakul a mutáció! - kiált fel örömében. A nénjéről meg is feledkezett. A halálhíre később éri utol.

Levelet kap.

- Édes fiam bíztam benned, hiszen nagy a híred a faluban. Hívtuk volna inkább a vajákos asszonyt. Nénédet elvitték a városba. Gyógyulás helyett meghalt.

Az a ravasz orvvadász a vajákost hívta, aki kiküldött mindenkit. Füstölőket gyújtott, mást nem tudunk, de a beteg él.

Rossz sejtései vannak, de honnan tudja, honnan tudta előre, hogy jelentkezni fog ez a vírus? Évek óta kereste, mert tartott tőle.

Jelenti a feletteseinek a kezdeti eredményeit. Nemsokára rendelkezik majd tenyészettel, amellyel kísérletezhet. Akár vakcinát..

Ehelyett elviszik a belügyiek. A párttitkár titkos csatornákon jelentette a rémhírterjesztést.

- Kuruzslás? Kuruzsolunk, Zhi doktor, vidékieket gyógyítunk és lázítunk?

- Belázasodott, különös tünetei voltak.

- Úgy! Különös. Az a különös, hogy maga a jól megfizetett kutató vidéken mászkál, pánikot kelt azzal, hogy elviteti az egyik dolgozó parasztot!

- Kérem, öreg néném nyugdíjas és súlyos beteg lett.

- Nacsak, magának meg kapóra jött egy kis vírusocska. Nincs elég vírus a kutatóintézetben? Magának kijelölt feladata van.

- Pontosan. Ezt a vírust kell megtalálnom, kutatásaim erre a vírusra mutatnak. Az előrejelzéseink...

- Nem csak kuruzslunk? Mi, maga jósnő?

- Dr. Zhi vagyok víruskutató és férfi!

- Egyelőre - neveti el magát a nyomozó, a háta mögött a beosztottjai kuncognak.

- Nem maga vitte oda a vírust, hogy eredményeket mutasson fel? - kérdezi egy tiszt, aki eddig hallgatott.

- Kérem, a nénikém már beteg volt, amikor megérkeztem és még nem látta orvos.

- Maga mindig magánál tartja a tűket?

- Nem, és nem is használok. Én kutatóorvos vagyok.

- Lenézi az ezeréves módszert?

- Nem, kérem. De én nem gyógyítok, én kutatok.

- Na, most már megvan a kedvenc állatkája, maradjon nyugton!

- Mond valamit nyomozó! De melyik állat hordozza a vírust? Ezt kell felderítenem.

- Akkor hallgasson és menjen a munkaasztalához és ne hagyja el engedély nélkül.

- De ember, ezen már túl vagyunk, emberek halnak meg!

- Ott a vajákos asszony. A másik beteg őt hívta és ma is él!

Zhi elgondolkodva bandukolt hazafelé. A biciklijét a munkahelye előtt hagyta, csakúgy, a falnak támasztva.

Otthon üzenet várta.

- A barátod hívott. Azt mondta, baj van az öregasszonnyal.

- A néném meghalt, felhívtak a munkahelyemen.

- Hívd vissza, azt kérte, de előbb ebédelj meg.

- Nincs étvágyam.

- Nem érzed a savanyú bambuszrög illatát? Neked vettem. Drága volt.

- Nagyon fáj a fejem.

Bement a szobájába. Ott szokott éjjel dolgozni. Azt suttogják, hogy novellákat ír, pedig leginkább a napi feljegyzéseit nézi át. Két szobájuk volt.

- Mit csinálsz?

- Telefonálok - fogja be a kagylót.

- Mit mondasz, kétszáz?

- Igen, kétszáznál is több olyan beteg, mint, akit te küldtél. Egymás után halnak az öregek.

- Csak tudnám, melyik állat a kettő közül, mindkettőt fogyasztják...

- Én a halottakról beszélek!

. Én is vírusról, keresem a gazdaállatot.

Dörömbölnek a panellakás ajtaján.

- Maga velünk jön!

Naponta karcol a körmével egy vonalat, a négyet áthúzza az ötödikkel. Akkurátusan csinálja, pedig erőtlen. Néha lázat érez, de nem folyamatosan. Dohos a cella levegője, de ő csak azt érzi, hogy zihál. Levegőtlen lehet ez a...

Összeesik. Ebédosztásra nem jelentkezik. Felnyitják a cellát.

- Még él, hívják az orvos! Ha öngyilkos lett, megfenyítenek! Hallják! Gyorsan...

Ködfátyol mögül egy hang.

- Felcser vagyok, na, ne szimuláljon!

- Kérem, jelentse a kerületi főorvosnak!

- Mit? Hogy maga szimulál?

- Ne akarjon meghalni, vírusos vagyok, vigyenek a járványkórházba!

A felcser kirohan a zárkából magából kikelve. Reszket a félelemtől.

Zhi megkönnyebbülést érez, észleli, hogy elernyednek a tagjai, kialszik a villany.