Sulyok Csaba: Beköltözők
2021.08.06
Az én versem földút, forró por a rím,
vastag sár a sír, szürkeségét keréknyom
metszi, földvarratának bordáin
bicikli zörög, teker keresztanyám,
mosást hoz a tanyáról öt éve már,
mi dobog mögötte, kiszakad örökre
a puszta szövetéből, elválva
a horizont tenyeréből.
Majd a faluban könnyebb lesz,
gondolta, közel orvos, bolt,
távol a petró szaga,
bevitte őket a tsz fogata,
velük a faágy, szalmazsák,
derékalja, nőttek ki a házak
gomba módra, hol úgy kezdtek
élni, mint a tanyán,
ültettek fákat, sok félét, almát,
barackot, körtét, épült ól, góré,
magtár, utcák közé szorult
látóhatár.
A kor áthordta őket, mint
áramlat a homokot, két világ
között keresni a holnapot,
ahol az én versem földút,
megidézi a búcsút,
erdősávok fodrát,
a nyárfák árnyékából
előbújó portát.