Szabó Szalay István: Szélbe szórjátok...
2021.07.15
Egy kevés otthoni földet
hozzatok ha lehet számomra,
otthagyott őseim porából
gyógyírként testem nyugalmára,
már ugarrá száradt csontokból
melyeknek az Olt dúdol csendben,
füvek takarta süppedt halmokról
konok hallgatásba merülve mélyen,
és néhány sárgult falevelet
melyek őrzik erdők illatát,
ágaik közt kószáló szelet
s lombkoronák rejtett mozgását,
hagyjátok a szél meséljen
csúcsokon mily fehér a hó,
ki onnan fellegekbe bámul
mit láthat földi halandó,
érzi-e milyen semmiség
rövid ideje a végtelenbe,
emlékezni fog-e rá valaki
vagy elmerül feledésbe,
egy kevés otthoni földet
sárguló levelekkel keverve,
szélbe szórjátok poraimmal
Ő tudja hová kell vigye.