Szegedi Géza: Van egy hely, ami vonz

Biciklivel megállok a Maszolaj forró vizénél,
tekintetem körbejár a legelő zöld, üde rétségén.
Megborzongok, ahogy elnézek az Eger patak felé,
de hirtelen a Gödrök és a Lapos is tolakszik elé.

Hallatszik egy nagy csatazaj a múltból,
Kertek-Falu-Zug ifjúsága tombol.
Az Ócskatemetőben vége lesz a harcnak,
sárgolyósújtásban győznek a legjobbak!

Régen a Kultúrház-Kocsma és a Presszó
környéke hangos volt, akár sok kórus szó.
Magyar nóták tucatjai szálltak fel az égig,
teke, snóbli, biliárd és kártya,
ez mind-mind ki lett ám próbálva.

Jó barátok, ismerősök sok-sok kedves ember,
játszanánk mi együtt: tudom végtelenségig, türelemmel.
Több életet is átjátszanánk, ha mindenki újra élne,
vagy talán pár pillantás is elég lenne Egerlövőre?!

Lassan csak ez marad, ez a szép temető
s a falu felől szárított fű illatát hozó szellő.
Mennyi név a fejfákon, s köztük a legkedvesebbek;
gondolatban velük vagyunk mi, földi emberek.

A buszmegállóból lassan elindul a busz,
millió emlékképet elhagyunk,
ám mi már örökké egyek vagyunk!