Szoby Zsolt: Éjbe szenderült évek

Árnyként surran a pajkos, éji szellő,
könnyeden, susogó lombok közt kereng,
miként a gondolat, mely múltba mereng,
míg a lét feszület előtt térdelő.

Sárgult albumot lapoz a képzelet;
nagyapám hangja hallik: ügyes gyerek,
jó lett a vasaló, a csap sem csepeg,
hálája egy vajjal kent kenyérszelet.

Ámbitusra ül az emlék hevenyén;
vonat füttyög, s langy szél borzolja hajam
a pirosló cseresznyefa tetején.

Kisded olykor, mintha bölcsőben ringna,
másszor pecsétet ejt kimoshatatlan
jelen abroszán, mint ráfreccsent tinta,

gyermekkor ezernyi, rejtező titka.