T. Bernáth Panni: Három hónap a halál előszobájában

Nagyapám erős ember volt fizikailag és lelkileg is. Nem akart tudomást venni a fájdalmakról, ami kínozta testét, lelkét. Makacssága miatt nagyon későn került kórházba. A vizsgálatok elvégzése után oda jött hozzánk az ágyhoz egy fiatal orvos és faarccal közölte, hogy a gyomorrák áttéteket képzett szinte az egész testében. Nem tudnak semmit sem tenni, megpróbálhatjuk a kemoterápiát, de nincs értelme. Készüljünk fel a legrosszabbra körülbelül három hónap belül. Ilyen lesújtó földbe döngölő hírt ilyen lazán mondani egy beteg előtt, ezt egyáltalán nem tartottam helyénvalónak. Csendben ültünk az ágyon fogtam a kezét és lassan potyogtak a könnyeim. Ne sírj te lány!-majd csak lesz valahogy!-próbált vigasztalni. Ne mondjatok semmit,- szólt előre- a látogatóba jött családtagoknak, tudom hibát követtem el, hogy nem léptem előbb. Mindannyian tudjuk ez a családunk öröksége a szüleim és a bátyám is ennek a kórságnak lettek az áldozatai. Pedig ők mindent megtettek és az lett a vége, hogy évekig tartott a szenvedésük. Láttátok ti is, hogy min mentek keresztül? Én nem akartam végig csinálni azt, amit ők, hogy pár hónappal vagy egy évvel meghosszabbítsam az életemet, emberhez méltón éltem és méltósággal szeretnék elmenni. Teljesen megdöbbentett ez higgadt nyugodt beszéd. A papám ilyen csodálatos ember volt. Nem volt könnyű elfogadni az elfogadhatatlant. A következő hetekben még csináltak pár vizsgálatot és kezelést. A fájdalom és a tehetetlenség érzése mindig velünk volt. Mindennap bementem az én drága nagyapámhoz, akitől annyi, de annyi mindent tanultam. Sokat beszélgettünk életről, halálról. Ez a világ rendje- mondogatta,- aki születik az meghal. Boldog vagyok, hogy megéltem, és látom, hogy boldogultok az életben. Hetven év ráadásul nem is kevés. Próbált mosolyt csalni az arcára, de a következő fájdalom görcs eltorzította. A kórház szörnyű volt, a betegtársak nagyon sűrűn váltották egymást. Borzasztó volt azt a bűzös szagot elviselni, amit a vizelet a széklet, vér, izzadság a visszajövő étel és gyógyszerek egyvelege alkotott. Majdnem mindennap végig hallgatták, hallgattuk valakinek a haláltusáját. Az volt a kérése, hogy ne hagyjuk, a kórházban meghalni, vigyük haza. Folyamatosan gyengült, de erősnek mutatkozott. Kértem, hogy mondja el mi az, amit szeretett volna megcsinálni, de valamiért kimaradt az életéből. Van nekem olyanom!-mondta- bakancslista arról beszélsz kicsim ugye? Mi az papi? -kérdeztem közben oda bújtam kicsit hozzá. Majd otthon megbeszéljük, csak vigyél innen el! Holnap hazamegyünk, beszélek az orvossal, de ígérd meg, hogy betartod az előírásokat és nem csökönyösködsz! Tudod jól, hogy mindenki szeretettel és szeretetből akar segíteni. Tudom!- persze, hogy tudom- és megsimogatta a fejem búbját, mint mindig. Otthon megbeszéltük a családdal a teendőket, örültünk és közben féltünk attól, hogy hazajön. Kettős érzés volt mindannyiunkban. Valaki mindig itt lesz veletek nyugtatta meg anyám a könnyeit nyelő mamit. Másnap felöltözve boldog mosollyal várt minket. Nem bírtam volna ki még egy éjszakát ma éjjel is elment egy betegtársunk. Sokat szenvedett, valakinek a haláltusáját végig hallgatni el sem tudjátok képzelni milyen érzés! Én csak arra kérem a jó istent, hogy engedje meg nekem, hogy csendben aludjam át magam, ha már menni kell, akkor én úgy akarok menni. Egész úton beszélt és mi csak hallgatunk, befelé sírtunk és csodáltuk a hozzáállását. Az otthonlét a saját ágy a karosszék a megszokott környezet jót tett neki. Mami leste minden kívánságát, finomakat sütött főzött neki. Nagyokat sétáltak a kertben és utána a lugas alatt jókat beszélgettek. A bakancslista első pontja nagyon meglepett minket, hiszen sohasem beszélt arról, hogy szereti a motorokat. Az unokatesómnak volt egy Honda motorja, megbeszéltük vele, a papival való motorozást. Volt nagy öröm mikor megjelent és megkérdezte - felkészült János bátyám? Nem tudod elképzelni, hogy milyen régen vágyom már erre a motorozásra édes fiam! Felvette a bukósisakot és széles mosollyal boldogan fogta át Dani derekát, majd jövünk! Mamival álltunk a kapuba és sírva integettünk utánuk. Miért nem mondta ezt eddig, nem is értettük. Majdnem két óra is eltelt mire visszajöttek. Olyan aranyos gyermeki örömmel mesélt még két nap múlva is az átélt élményről, hogy öröm volt hallgatni. Az idő közben telt és én meg akartam adni neki a lehetőséget, a második bakancslistás álma megvalósításához is. Ami egy hőlégballonos utazás volt. Azt mesélte, hogy amióta látta a nyolcvan nap a föld körül című filmet az óta motoszkál benne ez a gondolat. Ez már sokkal nagyobb szervezést igényelt. Az egész család elutazott Dunakeszire, hogy megnézzük papi hőlégballonos utazását. Nagy volt az izgalom, mert azt mondták, hogy négy embert tudnak felvinni. Papinak szóltunk, hogy ő válassza ki az útitársakat. Végül mami, anyukám és a nagynéném volt a beszálló csapat tagja. Hihetetlen látvány volt az a sok tarka szebbnél szebb színes hőlégballon. Színesre festették az égboltot. Félve szálltak be a kosárba a lányok, csak papinak ért fülig a szája. Boldogok voltunk, ahogy néztük az egyre magasabbra emelkedő ballont. Most szabadnak érzi magát, mint a madár, közelebbről látja a napsugarat és a felhőket! Még nem repül soha, ez volt az első földtől való elszakadása. Sikerült ezt az álmot is teljesíteni. Leszállás után sírva köszönte meg a felejthetetlen utazást, amire ennyi évet kellett várni,- miért nem mondtad, hogy ezt szeretnéd?- mert sohasem kérdeztétek. A ballonos utazási élmények kicsit feltöltötték és jól elvolt vele egy darabig. Láttuk, rajta, hogy az ereje egyre fogy és a fájdalmai egyre erősebbek. Már csak egy dolog volt a bakancslistán. Viszonylag könnyen megszerveztem, mindenki nagyon megértő volt a tűzoltóparancsnokságon. Mindig tűzoltó szeretett volna lenni, de mivel az édesapja és a bátyja is bányász volt nem volt más választása, mint a bánya. A mélység és a sötétség lapját osztották neki. Nem volt könnyű munkája, sokszor mesélt a földalatti világról. Tűzoltó autót szeretett volna vezetni és közelről látni egy igazi mentést. Kaptunk egy időpontot és mentünk. A parancsnok megígérte, hogy egy kisebb tűzesethez ki fogják vinni és visszafelé vezetheti egy kicsit az autót a laktanya területén. Azon a napon minden és mindenki velünk volt. Nagyon kevés volt a riasztás és hála az égnek nagy tűzesetek sem voltak. A legtöbb hívás baleseti mentéshez szólt. Tudtunk beszélgetni a tűzoltókkal. Addig is nagyon tiszteltem a munkájukat, de attól kezdve még jobban. Nem egyszerű munka a tűzoltóké. Papit elvitték egy kisebb esethez a szirénázó kocsiban. Visszafelé megengedték neki, hogy menjen egy kört a piros autóval, amire mindig vágyott. Könnyeivel küszködve köszönte meg nekik, hogy teljesülni tudott a régi álma. Teljesültek a legtitkosabb vágyaim a segítségetekkel. Nagyon hálás vagyok nektek ezért! -mondta -miközben fáradtan lefeküdt. A következő napokban dupla morfinnal tudott már csak lenni. Iszonyú fájdalmakat lehetett leolvasni az arcáról, nem tudott enni, inni, a beteg gyomra ellenkezett minden falatnál. Egyre gyengült, láttuk, hogy fogy fizikai és lelki ereje. Végig sírtuk az első ágyban mosdatást az első szobavécé használatot. Ez csak rosszabb lesz, én nem akarom végig csinálni azt, amit a bátyám! Nem élet az, amikor teljesen ki van szolgáltatva az ember. Ne kérjetek tőlem ilyet jó!- nézet végig a családon. Persze legyen úgy, ahogy te akarod simogatta meg a fejét mami. Megkaptam az élettől, mindent, amit akartam, szerető feleséget, csodálatos gyerekeket, unokákat. Még a titkos vágyaimat is elértem- próbált egy mosolyt felém küldeni. Nagyon szeretlek titeket! Érzem lejárt az időm. Úton van az égi behívóm. A könnyeinktől szinte fuldoklottunk- nem kell sírni -hiszen ez az élet rendje. Olyan higgadtan és bölcsen beszélt. Tudtuk, hogy ez most a búcsúzásról és az elköszönésről szól. A harmadik hónap utolsó hetében történt mindez. Elköszöntünk szépen sorba és szép álmokat kívántunk. A szívfájdalom és a nem tehetek semmit érzése marcangolt belülről mindenkit. Azon az éjszakán mind ott maradtunk. Reggel, mami fájdalmas zokogására ébredt a család. Papa elment, átaludta magát egy másik világba ahol nincs szenvedés nincs fájdalom. Nagyon furcsa megmagyarázhatatlan érzés fogott el. Tudtuk, hogy ez fog történni és mégis váratlanul ért. Nagy ürességet éreztem magamban. Talán a hiányérzet a máris hiányzik, miközben még az se jutott el a tudatomig, hogy nincs. 

Az égiek megadták neki a lehetőséget, arra, hogy otthon álmában induljon el a felhő létra csillagfokán egy ismeretlen világba.