Tarsoly Péter: Alfa és ómega
2021.09.13
Talpam alatt futóhomok.
Ki tart majd meg, ha zuhanok?
Ki nyújtja majd karját értem
ha elsodorja az idő?
Jaj, hiszen még alig éltem!
Homokból gyűjtött kincseim,
elszállnak fájó nincseim;
minden, mitől valaha féltem:
omló homok, elszáll a szélben.
Homok minden, amit reméltem.
Homok arcok, homok kezek,
emlékeim is porszemek.
A porvihar dühöngve tombol,
hiába kapkod két kezem,
kegyetlenül mindent lerombol.
Elhagynak mind, mint egykoron
porrá tört gyöngy gyerekkorom,
s tudom, hiába kérlelem
hogy még ne menj, maradj velem -
elhordja mind a végtelen,
míg egyszer várt-váratlanul
létem a nemlét mély gödrébe hull,
és végleg szertefoszlanak,
mint Józsué szavára a falak,
az örökre kimondatlan szavak.
Talpam alatt futóhomok.
Te tarts majd meg, ha zuhanok!
Te nyújtsd majd karod ki értem,
ki vagy a kezdet és a vég!
Mondd, hogy nem hiába éltem!