Tia-Sziara Álmos Bogát: Kézfertőtlenítő
- Kérem, hogy tartsa mozdulatlanul a karját és a kézfejét, Gőxwy úr, amíg a vizsgálat befejeződik! - hangzik el a határozott utasítás. - Ez pár percet igénybe vehet, kérem addig a szíves a türelmét! - teszi hozzá a doktor, csak úgy mellékesen.
Rendben van, tudom jól, olyan lesz a karom, mint egy szobor, ezen igazán ne múljon! - Nem mintha sok esélyem volna amúgy is megmozdítani, hacsak az ujjaimat nem, ugyanis a csuklómnál és a tenyerem közepénél is egy vékony fémpánt tartja az említett végtagjaimat a kívánt pozícióban.
Könyököm a vizsgálószék puha karfájának nyomódik, miközben az alkaromat megemelt helyzetben tartja a masina. Szórakozottan figyelem, miként repked a két aprócska, légy nagyságú orvosi drón a kézfejem körül, alaposan feltérképezve annak minden négyzetmilliméternyi felszínét. Közben körbetekintek Bűmfä doktor rendelőjében is. Nem először és nem másodszor vagyok itt, sőt, ezt a vizsgálatot sem először végzi el rajtam. Na de nyilván neki kötelessége elmondani az instrukciókat minden egyes alkalommal, ezért nem is neheztelek rá. Beszívom a szoba jellegzetes illatát, érzem, hogy továbbra is alkalmaznak alkoholos és klórbázisú fertőtlenítőszert is a tisztítása során, bár utóbbi típusát feltehetően lecserélték a legutóbbi látogatásom óta. Helyes is így: fontos a fertőtlenítőszereket időről időre váltogatni. Legalábbis a helyiségek esetében. A kezem az már egy másik történet.
Más változást is megfigyelek. A gyógyszerszekrényben megcserélték két üveg helyét, a doki íróasztalán pedig nem a megszokott helyén van a holografikus beteg-adatbázis kivetítő egysége. Nyilván az új családi fotónak kellett a hely, azért tolta arrébb. Nekem jobban tetszett az eredeti helyén.
- A megadott bőrfelület lézeres finom-szkennelése elkészült - jelenti a számítógépes rendszer nemek szerint nehezen hozzárendelhető tónusú géphangján, miközben a gépezet elengedi a karomat, amit felszabadultan tekergetek ide-oda.
- Pompás! - csapja össze a tenyerét feldobottan a doktor. - Lássuk csak! - mondja, miközben int egyet a kezével és a levegőben fénylő adatok tömkelege jelenik meg.
Elfordítom a tekintetemet: ki nem állhatom ezt a technológiát. Egy ideig hümmög magában a doki, aztán nagyot sóhajtva felém fordul. Nyilvánvalóan nincs már olyan vidám hangulatban.
- A kézbőrének megint sokat romlott az állapota, Gőxwy úr. A másikat most nem is mérném fel azonnal, előbb, kérem, mesélje el, hogy mit művelt már megint! Újfent kipróbált egy saját receptet?
- Igen, de... Én nem tehetek róla! - fakadok ki neki. - Maga nem hajlandó segíteni! Ha felírta volna nekem az ybekszonint, hogy kiválthassam a legújabb receptemhez, akkor nem tartanánk itt. Helyette próbálkozom, amivel csak tudok, abból, amihez hozzáférek. Most éppen a Fgíla gyökerének kivonatát tettem bele a legújabb elegyembe. Úgy fest, nem vált be - állapítom meg csüggedten.
- Arról még csak ne is álmodjon, hogy felírom magának azt a szert! Már vagy százszor megbeszéltük! - csattan fel a doktor haragosan. - Kétlem, hogy érdemben javítana a kezei állapotán, de még ha úgy is volna, nem ez a megoldás! És ha már itt tartunk, az sem, hogy mindenféle újabb és újabb kotyvalékokkal próbálkozik! Egy ideig asszisztáltam magának ehhez, de amikor őrültebbnél őrültebb elképzelésekkel rukkolt elő, betelt a pohár. Felejtse el az ybekszonint egy életre!
- Bár tehetném, doktor úr! De ha egyszer semmi sem segít...
- Ugyan már! - vág közbe dühödten. - A fele készítményt, amit javasoltam magának az évek során, még csak ki sem próbálta!
- Sajnálom, doktor úr, de azoknak elviselhetetlen volt a szaga! Csak nem kívánhatja, hogy olyasmivel fertőtlenítsem a kezemet és így azokat egész nap penetráns bűz lengje körbe!
- Könyörgöm, miféle bűzről beszél? Még a feleségemmel is megszagoltattam a legutóbbit, amelyet erre hivatkozva utasított vissza, és ő kifejezetten semlegesnek ítélte meg a hatást.
- Szánom magukat, hogy nem érzik. Pontosabban... Visszavonom, inkább irigylem magukat! - jegyzem meg keserűen.
- Rendben van, hagyjuk akkor a szagokat! - adja fel az orvos sokadjára a témát egy nagy sóhajtás közepette. - Vegyük akkor a Rŷgto Clean Gold Pro-t! Annak nem panaszkodott a szagára, mégsem használta!
- De megmondtam, hogy miért nem, igaz, doktor úr? Olyan gusztustalan állaga volt: én olyat nem kenek a kezemre! Amúgy is utálom a kézfertőtlenítő géleket, ha tehetem, csak folyadékot használok. Ráadásul ragadtak is utána az ujjaim! - közlöm vele méltatlankodva.
- Kifogások! - dohogja. - Mindig csak kifogások! Mindenre megvan a magyarázat. Ezt ezért nem, azt azért nem. Akármit javaslok magának, csak a saját feje után megy! - folytatja egyre hangosabban. - Még sohasem volt makacsabb betegem magánál!
- Nem kifogások! - felelem sértődötten. - És különben is: ne kiabáljon itt velem, kérem! Én is azon vagyok, hogy a kezeim rendbe jöjjenek! Azt akarom, hogy minden úgy legyen, mint régen! El sem tudja képzelni, hogy min mentem keresztül, amióta a Nagy Összeomlás tönkretette az életemet... - mondom elcsukló hangon, miközben a szemembe könny szökik.
- Nézze, Gőxwy úr, sajnálom, nem akartam megbántani - mondja a doki megenyhülve. - A fenébe is! - csap dühösen a térdére aztán. - Mindig ez van, hogy megesik a szívem magán! Azóta, amikor először megkeresett azzal, hogy a saját receptjeihez szükséges vényköteles komponensek beszerzésében segítsem. Láttam a kezei leírhatatlan állapotát és őszintén megsajnáltam. Tényleg segíteni akartam magán és támogattam is ebben, ameddig tehettem. Volt is fantázia a készítményeiben, nem tagadom, az egyikről még közös publikációt is írtunk, emlékszik?
- Emlékszem, doktor úr, nagyon megtisztelő volt. - idézem fel a boldog emléket. - Főleg, hogy nem is vagyok szakmabeli, pusztán alaposan beleástam magamat a témába!
- Hát, hazudnék, Gőxwy úr, ha azt állítanám, hogy a kollégáim nem néztek ferde szemmel rám, hogy egy laikust, ráadásul a saját betegemet bevettem egy tudományos közleménybe! De nem törődtem a véleményükkel. Maga mellett voltam a próbálkozásaiban, ameddig tehettem, de egy idő után túl nagy rizikót akart vállalni, és ott megálljt kellett parancsolnom.
- De mondja meg őszintén, doktor úr, mégis mi más választásom van, mint folytatni a kísérletezést? Eddig egyik receptem sem vált be és azok sem, amelyeket Ön javasolt és kivételesen az állaguk és a szaguk is elviselhető volt. A legtöbb csak rontott a kézfejem bőrének az állapotán, vagy a legjobb esetben is stagnálást sikerült csak elérni.
- Na de mit mondtam magának, hogy miért? - kérdezi szigorúan. - Mert kontrollálatlan mennyiségben használta, illetve használja őket! Talán még ez a Fgíla gyökér kivonatos is beválhatott volna, vagy legalábbis nem okozott volna ilyen hólyagokat, ha normálisan alkalmazta volna! A világegyetemben nincsen olyan kézfertőtlenítő szer, amely napi harminc-ötven használat után sem károsítaná a kézbőrt! Kevesebbszer kellene használnia ezeket, különben teljesen tönkreteszi a kézbőrét! Hányszor magyaráztam el ezt már magának? - firtatja a már számtalanszor körbejárt kérdést.
- Sokszor, doktor úr, de akkor sincs igaza. Az eredeti összetételű Antiszëptynium Pro, ahogyan még a Nagy Összeomlás előtt gyártották, sohasem okozott semmi bajt a kezemnek, akárhányszor is alkalmaztam! Emellett nem volt rossz szaga sem és az állaga is tökéletes volt. Újra azt akarom használni! - jelentem ki dacosan.
- Gőxwy úr, kérem, maradjunk meg a realitás talaján és ne raboljuk egymás idejét! Ugyan ma már nem jön másik páciens, és így van önre a szokásos betegnél jóval több időm, azonban felesleges köröket nem szeretnék megfutni. Tudja jól, hogy a régi összetételben az Antiszëptynium Pro-t sohasem fogja tudni már tudni megvásárolni. Muszáj lesz egy másik kézfertőtlenítő-szerrel megbarátkoznia. Fogadja el ezt a tényt.
- De én nem akarom elfogadni! - ellenkezem. - Hogyha sikerülne meggyőznöm valamelyik növénytermesztéssel foglalkozó holdingot, hogy a Kubäyafa és a Genenixerux jó eséllyel termeszthetőek volnának üvegházban, hidroponikus módszerekkel, akkor talán nem is kéne! Nagyon mélyen beleástam magamat a témába és több tanulmány is...
- Elég! - int határozottan a doki. - Vajon hány ilyen holdingnál fogadják még egyáltalán a maga elektronikus üzeneteit? Arra tippelek, hogy a legtöbb helyen már letiltották magát - jegyzi meg epésen, igen érzékeny pontomra tapintva.
- Na és aztán! Akkor személyesen keresem fel őket a terveimmel! - felelem harciasan.
- Az végképp nem vezetne semmi jóra - sóhajtja az orvos. - Szeretne talán újabb távoltartási végzéseket azok mellé, amelyek az Antiszëptynium Pro-t gyártó cég vezérigazgatójának, kutatási igazgatójának, marketing igazgatójának és gyártóüzeme vezetőjének megközelítésétől eltiltották? - sorolja a közelmúlt számomra legfájóbb sérelmeit.
- Erről ne beszéljen, ez nagyon bántó emlék nekem! Felidézi bennem a rendőrségi meghurcolásaimat - mondom sötéten. - Holott én nem akartam semmi rosszat. Mit kellett volna tennem maga szerint? Több tucat panaszlevelet küldtem már a Lküragő részvénytársaság illetékeseinek, amióta átálltak az új recept gyártására, de a fülük botját sem mozdították! Muszáj volt megpróbálnom felkeresni és úgy próbálni jobb belátásra bírni őket.
- Nézze, Gőxwy úr, én történetesen szoros szakmai kapcsolatban vagyok a Lküragő cég szóban forgó kutatási igazgatójával, aki kérdésemre elmesélte az ő verzióját is. Állítólag maga kilométeres üzenetek tömkelegével bombázta őket, amelyek elolvasása és főleg megválaszolása lekötötte a fél ügyfélszolgálatukat. Elmondása szerint eleinte megpróbálták udvariasan elmagyarázni magának, hogy értse meg, hogy itt egy kozmikus kataklizma történt, számos tragikus társadalmi és gazdasági következménnyel, amelyek közül ezredrangú probléma a maga szeretett kézfertőtlenítője receptjének a módosulása. Azt mondta nekem, hogy örülhetünk, hogy egyáltalán a cégük fenn tudott maradni a csillagközi kereskedelem és utánpótlási útvonalak ilyen mértékű megcsappanása közepette. Korábban több száz világgal tartott fenn áruforgalmi kapcsolatot a bolygónk, ettől kezdve viszont mindössze fél tucat naprendszert tudunk elérni. Szerencse, hogy a legfontosabb nyersanyagok és technológiák továbbra is beszerezhetőek maradtak. Állítása szerint világosan leírták több válaszukban is, hogy az új összetételből kimaradt két kulcsfontosságú kézkímélő komponens, az ön által is említett két trópusi növény nedve sajnos a továbbiakban nem beszerezhető, ugyanis többé nem elérhető számunkra az az egyetlen bolygó, amelyen azok megéltek. Ebben a helyzetben nekik muszáj volt egy módosított formuláció szerint előállítaniuk a korábbi - méltán - népszerű kézfertőtlenítő terméküket.
- Ez valóban így volt, doktor úr, és én ezt meg is értettem, ezért próbáltam nekik segíteni! Azt állították, hogy a másik űr utazhatónak megmaradt térségein keresztül a számunkra még elérhető hat lakható világ egyikén sem oldható meg e két trópusi növény termesztése, mert azoknak az őshonos bolygójuk speciális talajára, mikroklímájára van szükségük. Utánajártam és kiderült, hogy a növénybankban van mag bőségesen mindkettőtől, ezután pedig embertelen mennyiségű információt gyűjtöttem arról, hogyan volna lehetséges mégis e növények termesztése a mi világunkon. Arra jutottam, hogy talán nem is kellett volna sohasem importálni azokat! Ezeket az elképzeléseimet is eléjük tártam, de érdemben nem foglalkoztak vele. Azt írták vissza, hogy az elgondolásaim irreálisak és iparilag nem megvalósíthatók, és főleg nem gazdaságosak. Egyébként pedig a továbbiakban mellőzzem a megkeresésüket elektronikus üzenetekkel - idézem fel a maróan fájdalmas emlékeket. - Nevetséges érvek! - csattanok fel. - Még hogy irreálisak! El sem olvasták igazán, amit írtam! Költség elemzés is volt benne! Ezek után meglepi, hogy felkerestem őket személyesen?
- Magát ismerve egy cseppet sem, Gőxwy úr - feleli a doktor az arcát a kezeibe temetve. - Nézze, én azt hiszem, hogy fel kellene hagynia a különféle gazdasági szereplőknek a mindenféle ötleteivel történő zaklatásával. Akármennyire is fájó és frusztráló magának, akkor is bele kellene törődnie, hogy a Lküragő sohasem fogja már az eredeti összetételben gyártani a maga kedvelt kézfertőtlenítőjét és egyébként más sem. Továbbra is remekül fogy az új összetétellel, így - még ha lehetséges is volna -, akkor sem változtatnának a maga két szép szeméért. Főleg nem honosítanák meg két extrém érzékeny trópusi növény roppant költséges termesztését. Még ha maga az eljárás nem is irreális, az mindenképpen, ahogyan maga a világról gondolkodik, uram. Felejtse el az Antiszëptynium Pro-t és lépjen tovább!
- Nem és nem! - kiáltom, felpattanva a vizsgálószékről. - Nem tudok és nem is vagyok hajlandó belenyugodni!
Futólépésben a rendelő ajtajához tartok, majd előtte megtorpanok. Tehetetlen dühömben elemi erővel szorítom ökölbe a kezeimet, aminek a hatására a kézhátam kiszáradt, repedezett bőrén kiserken a vér, a körmeim pedig a tenyerembe mélyednek, feltehetően újabb sebeket ejtve azon is... Pár perc után megszégyenülten visszakullogok a vizsgálószékbe. A csendet én töröm meg ismét:
- Tudja, doktor úr, hogy milyen volt az életem annak előtte?
- Mármint a Nagy Összeomlás előtt? - kérdezi szemmel láthatóan zavarban. - Felteszem, sokkal jobb, hiszen még kapható volt a...
- Nem arra gondolok - vágok közbe -, hanem még korábbra. Amikor még nem használtam kézfertőtlenítőt.
- Nem, fogalmam sincs - feleli megdöbbenve. - Erről korábban még sohasem mesélt.
- Akárhova mentem, folyamatosan a mosdót kerestem, és oda járkáltam szinte minden egyes cselekedetem után. Ráadásul a különböző szappanfajtákat ugyanúgy nem bírta a kezem, csakis az otthon általam - mindmáig - használt típust. Élhetetlen helyzet volt, amíg nem javasolta a volt barátnőm, hogy próbáljak ki egy kézfertőtlenítőt. Talán szerencsémre, de az elsők között került a kezembe az Antiszëptynium Pro. Bár most visszagondolva szerintem inkább azért, mert ez azon kevesek közé tartozott, amelyek rendelkeztek a bolygószintű Tisztiorvosi Hivatal jóváhagyásával is. Bevallom, eleinte jelentős fenntartásaim voltak vele szemben és nem is éreztem tisztának a kezemet utána, de idővel megszoktam, mi több, valóságosan "beleszerettem" és hamarosan elképzelhetetlennek éreztem az életemet nélküle. Hihetetlen életminőségi javulást hozott a számomra és biztonságérzetet, hogy mindig a zsebemben tudhattam. A volt párom már régen elhagyott, de az életemet ebben a tekintetben gyökeresen megváltoztatta. Néha nem volt a boltokban ez a típus és más fajtát is kipróbáltam, de egyik sem vált be. Így egy idő után semmilyen más terméket nem voltam hajlandó alkalmazni erre a célra. Nem csoda, hogy otthon óriási készleteket halmoztam fel belőle, felkészülve az esetleges gyártási fennakadásokra. Na de ki lehet felkészülve a másik űr jelentős részének összeomlására?! A csillagközi utazás ellehetetlenedésére a legtöbb emberlakta világ felé? Erre nem számíthatott senki! Ha tudtam volna, bérelek egy raktárt és veszek évtizedekre elegendő mennyiséget, habár a lejárati idő...
- Nyugodjon meg, Gőxwy úr! - szólal meg a doki kedvesen. - Maga mindent megtett.
- Korántsem, doktor úr! - fakadok ki. - Alig egy év elteltével a Nagy Összeomlás után ki is fogytam a készletekből - mondom elhaló hangon, nagyot nyelve a végén, majd némi csend után folytatom. - Már előtte elkezdtem természetesen az üzeneteimmel ostromolni a cégeket, de hiába. Tehetetlen dühöm számtalanszor őrjöngésbe torkollott, de mivel egyedül élek, így szerencsére legfeljebb a szomszédokat zavartam meg vele. Végül az utolsó cseppet is elhasználtam és kénytelen voltam más készítményt alkalmazni. Azóta tart a kálváriám. Öt év telt el és még mindig nem tudom mivel helyettesíteni az Antiszëptynium Pro-t!
Bűmfä doktor egy időre elgondolkozik, majd határozott hangon folytatja a beszélgetést.
- Mondja, mégis mihez kezdjek most magával, Gőxwy úr? - teszi fel a költői kérdést a karját széttárva. - Próbáltam rábeszélni, hogy esténként használjon bőrvédő krémeket, amelyek regenerálhatják a kézfejét az egész napos vegyi igénybevétel után. De persze maga nem használ krémeket, mert nem bírja elviselni, ha zsíros, krémes a keze. Rendben van. Próbáltam rábeszélni, hogy mégiscsak próbálja ki az önnek kellemetlenebb szagú vagy állagú termékeket, de arra sem volt hajlandó. Azután próbáltam rávenni, hogy akkor legalább próbálkozzon újra valamelyik elviselhető illatú és állagú, akár általam ajánlott, akár magának kotyvasztott összetétellel, csak kisebb mennyiségben és ritkábban. De maga folyton azt mondta, hogy nem bír kevesebbet használni, sem pedig ritkábban fertőtleníteni a kezét. És a legrosszabb, hogy még csak nem is hibáztathatom magát emiatt! Próbáltam persze sokszor "lerázni magamról" a felelősséget és pszichiátriai konzíliumok sorát sóztam a maga nyakába. Azonban az egybehangzó vélemény az volt, hogy a maga baja más gyökerű, nem (pusztán) a "klasszikus" kényszerbetegség, ergo az ott bevált kezelési módszerektől sem remélhetünk sok sikert, annál is inkább, mert maga alapból mindenféle expozíciós terápia és központi idegrendszeri gyógyszer irányában abszolút elutasító. Azt javasolták tehát, hogy próbáljam bőrgyógyászatilag megoldani a kérdést, mert egyébként úgy látták, hogy önnek rendezett és a maga szempontjai szerint normális élete is lehetne, ha ez a probléma rendeződne. Csakhogy akárhogy is kerestem, nem találtam bőrgyógyászati megoldást...
- Akkor hát nincs a számomra semmi remény? Végképp le fog rohadni a bőr a kezemről? - kérdezem kétségbeesetten a szavába vágva. - Vagy kipróbáljuk mégis az ybekszonin tartalmú összetételeket?
- Egyik sem - mosolyodik el. - Nem engedte végigmondanom az imént. Nem találtam bőrgyógyászati megoldást... Egészen mostanáig.
Nem hiszek a fülemnek! Tényleg lehet segíteni a problémán?
- Az előbb eszembe jutott egy titkos, katonai kísérleti projekt, amiben én is részt veszek a kollégáimmal. Felajánlom magának, hogy legyen az egyik alanyunk, ha szeretne.
- Miről van szó, doktor úr? - kérdem élénk érdeklődéssel.
- A fejlesztést eredetileg égési sérülések elkerülésére indítottuk, elsősorban tűzoltók, tűzszerészek, vulkanológusok, kohókban dolgozók és hasonló foglalkozásúak számára - folytatja -, de azt hiszem, el tudnám intézni, hogy maga is bekerüljön a programba.
- Kedves öntől - felelem. - Egyre nagyobb érdeklődéssel hallgatom a doki szavait.
- Amit fejlesztünk, az lényegében egy eszköz, egyfajta bioimplantátum, amely a csuklótól kezdődően egy, a kézfej bőrére simuló védő erőteret fejleszt - magyarázza a doktor, aminek hallatára szó szerint leesik az állam. - Tizenhatmillió kredit az ára, de azt hiszem, kapnánk méltányossági támogatást az egészségbiztosítási alapból. Az implantátum egy-egy karperecből és az ujjbegyek alá, a legkülső ujjpercek csontvégeibe ültetett apró egységekből áll. Ezáltal értelemszerűen kézsebészeti eljárás szükséges hozzá...
- Nem érdekel, doktor úr, vállalom! - kiáltom közbe, miközben újból felugrom a vizsgálószékből. - Jól sejtem, hogy ez az erőtér megakadályozza, hogy bármiféle kosz, szennyeződés, vagy mikroorganizmus megtapadhasson a kézen?
- Igen, jól. Nem lenne többé szüksége semmilyen kézfertőtlenítőre.
- Ezt komolyan mondja? Azaz... Nem tréfál velem? - kérdezem elbizonytalanodva.
- A legkomolyabban. Mivel hőhatás ellen fejlesztjük, eddig nem is jutott az eszembe, hogy a kézhigiénia megőrzésére is tökéletesen alkalmas lehet. Márpedig igen. Ameddig a karpereceket magán hordja, a kezei tökéletesen tiszták maradnak majd.
- Egy új élet kezdődhetne el a számomra, doktor úr! - mondom neki lelkesen. - Kapaszkodhatnék a légibuszon, mint mások, és talán még a kézfogás sem lenne olyan taszító. Habár... A tapintás érzését nem változtatja meg ez a cucc, ha jól sejtem?
- Amennyire tudjuk, nem. De szerintem így is csodás változás volna önnek. Nos, mit szól?
- Viccel? - kérdem döbbenten. - Csináljuk!