Tibiássy Adalbert: A fekete hajó

Még mindig állt. A fekete hajó meg sem mozdult. Az önmagában szinte élettelennek tűnő űrhajó nyugodtan lebegett a dokk mellett, ahogy a rakomány bekerült a fedélzetére. Pedig egyáltalán nem volt élettelen, éppen ellenkezőleg - rengeteg katona őrizte biztonságát. Nem véletlenül volt szükség sok őr jelenlétére, hiszen a Szaturnusz-rendszer egyik legforgalmasabb holdján, a Hyperionon létesített bányászállomás rendkívül veszélyessé vált az elmúlt években. A külső bolygók körüli gyarmatokat irányító Föld és Vénusz pontosan ebből kifolyólag nem hagyták egyedül a rakományaikat.

A katonák jellegzetes éjfekete szkafandert viseltek, átlátszatlan sisakkal. Az emberi szem számára teljes mértékig észrevehetetlenek voltak. Az egyetlen jel, amely ideiglenesen láthatóvá tette őket, hogy a vákuumruhák lámpái fel voltak kapcsolva. A fehér fénykúpok vagy a végtelenbe veszve pásztázták a horizontot, vagy a hajótesten kúsztak végig, elterülve a matt, egyenetlen felületén az űrjárműnek.

A szabálytalan alakú holdon több, mint egy évszázada működtek a bányák, itt létesítették őket legelsőnek a Szaturnusz-rendszerben. A külső bolygók meghódításában fontos szerepet játszott a Hyperion a magas nyersanyagtartalma - hatalmas vas- és vízerőforrásai miatt. Sűrűn kráterezett felületén számtalan bánya épült, kihasználva, hogy a meteoritok mélyre ásva feltárták a hold felszíne alatt megbúvó rétegeket. Az elsőként létrehozott telepek évtizedek óta elhagyatottá váltak a kimerülés miatt, vagy pedig a birodalmi figyelmetlenségből adódóan veszélyessé válva, olykor életek követelve beomlottak.

Az egyik ilyen félig magába roskadt tárna rég nem használatos kikötőjében két nagyobb bányászhajó állt. A kikötő - magán hordozva a letűnt évszázad technológiájának nyomát - egy hatalmas platformból állt, a sok évet számláló elhagyatottságot mutatva a közepén keresztben egy jókora repedéssel. A fúziós hajtóművek elterjedése előtt hatalmas kilövő padokra volt szükség, a kémiai energiát hasznosító rakéták elindításához, e célt szolgálták a jókora sík kikötők a hold felszínén. A kilövőállomással egyidőben létrehozott épületek közül gyakorlatilag majdnem az összes már az égitest felszínével volt egyenlő. Hiába volt töredezett, sok helyen porrá morzsolt és a kozmikus anyag által kráterekkel sűrűn kivájt felületű a kilövőpad, mégis egy nyitott terület volt. De a nyíltsága és nagy kiterjedése ellenére is tökéletes búvóhelyet nyújtott a két hajónak, és a bennük rejtőzködő forradalmároknak.

A Földön a "Szaturnusz-fanatisták" -nak gúnyolt aktivisták évek óta igyekezték elérni a gázóriás körül keringő állomások függetlenségét. Az akciók az esetek nagy részében nem jártak sikerrel, azonban a bányászhajókon várakozók közül többeknek nem az első bevetése volt. A tervet már régen kidolgozták. Tisztában voltak azzal a ténnyel, hogy a hajó, amire le fognak csapni, erősen védve lesz. De tudták, hogy hogyan lehet rá feljutni. Hajóval lehetetlen lett volna megközelíteni, de a közelségi ütegek - az információjuk alapján - az egyes embereket nem tudta lekövetni, így át kellett szállni. A két hajón összesen harminckét ember várt a fekete hajó indulására. A sisakjukba épített kijelzőn láthatták az űrliftet, és a hozzá csatlakoztatott hajót, a célpontjukat. A taktikai drónjuk, amellyel a küldetésük origóját figyelték, elegendően messzire lebegett, hogy ne vegye észre az ellenség, viszont így pontosan tudták minden lépését a fekete hajónak.

Hatalmas titok ködösítette a hajó érkezését, gyakorlatilag a rendszerbe történő belépéséig a Hyperion bányászállomásnak tudomása sem volt arról, hogy az egyik legmodernebb csatahajó fogja felvenni a Földre irányított rakományt. Az elhagyott kikötőben várakozók viszont teljesen tisztában voltak a fekete szkafandert viselők minden lépésével. Biztos információt szereztek arról, hogy mikor hagyta el a Jupiter melletti hajógyárat, és a saját rendszerükbe érkezése óta minden egyes megtett méteren figyelemmel kísérték. Olyan tisztán ismerték minden lépését, hogy felvillant bennük a remény, hogy a földi flotta legújabb fejlesztésű csatahajójából kézre keríthetnek egyet.

Terv szerint, amint a célpont elkezd leválni a dokktól, a trójai bányászhajók azonnal felszállnak, és a maximális gyorsulással olyan közel kerülnek a hajóhoz, amennyire csak lehet, hogy a közelségi ütegek még ne érjék el őket, de az emberek ki tudjanak rajzani, hogy átszálljanak, és feltörjék a légzsilipet. A terv egyszerű volt. És egészen eddig minden szerinte is haladt.

A fekete hajó simán levált. A zsilip hangtalanul lecsatolódott, és visszahúzódott, amint az egész szállítmány a hajóra felkerült. Ezzel egyidejűleg a két bányászkomp elemelkedett a felszínről. A lifttől nem messze igyekezték elérni az égitest szökési sebességét, hogy egy magasságban lehessenek a célponttal. Amint a fekete hajó aktiválta a manőverező fúvókákat piciny fények gyúltak a jármű oldalán. Az őrség türelmesen várakozott. Nem érte őket váratlanul, hogy mindannyiuk sisakjának taktikai képernyőjén két piros pont jelent meg. A bányászkompok. Alig egy másodperc alatt mindegyikük lekapcsolta a fényeket, ezzel teljesen láthatatlanná téve magukat a sötét űrben. A szkafanderük karjába épített fegyvereiket tüzelésre készen felemelték maguk elé, felkészülve arra, hogy bármikor apró fémdarabokat lőhessenek ki hatalmas sebességgel, azzal a céllal, hogy a támadókat elpusztítsák. A fekete szkafanderek nem csak a bányásznak álcázott emberek szeme, hanem az ellenségeik hajójának szenzorai elől is elrejtette az őrséget.

A fekete hajó a durva és nyers alakjához képest kecsesen ellebegett a lifttől elegendően messzire, hogy a hajtóműveit bekapcsolhassa, és ne okozzon a tolóerőt biztosító borzalmasan forró plazma semmi kárt a felvonóban. Amint befordult a megfelelő irányba megállt. A rendszer észrevette a nagy sebességgel közeledő gyanús hajókat. A hosszúkás alakú sötét űrjármű mind a négy oldalán két-két nyílás jelent meg, és egy-egy közelségi üteg emelkedett ki belőlük. Felkészült a hajó is a közelgő ütközetre.

A bányászhajóban várakozók észrevették, hogy a célpontjuk megállt, rájöttek, hogy valami nem volt rendben. Lecsökkentették a gyorsítást, és élesítették a fegyvereiket.

A Szaturnusz alig észrevehetően, de nőtt a képernyőjükön, ahogy közeledtek a fekete hajóhoz. A gyűrűk és a Titán - a rendszer legnagyobb holdja - ebből a perspektívából úgy néztek ki, mint egy vékony cérna és a rá felfűzött gyöngy, ami tekergett a bolygó körül, hatalmas árnyékot vetve a planéta déli féltekéjére. Mivel a Hyperion az egyik legtávolabbi hold volt, ezért ilyen messzeségből a gázóriás felhői közt lebegő Aurora állomások fényei már nem látszottak, teljesen élettelen hatásúvá téve a Szaturnuszt. Pedig milliók éltek ott. A fanatisták célpontja a bolygóval egy magasságban lebegett, a kijelzőn egy vörös négyzettel körülvéve, előhívva a színben rejlő agresszív érzelmi jelentést, ezzel is növelve az akció hatékonyságát.

"Azonosítatlan bányászhajók, azonnal állítsák le a reaktorokat! Ismétlem, azonnal állítsák le a reaktorokat!" - hangzott a kompon lévők rádiójában. Ők azonban nem tettek eleget a kérésnek, hanem bekapcsolták a fékezőrakétákat, mert le kellett lassítaniuk, hogy ki tudjanak repülni a kompokból. Mire teljesen megálltak, túl közel kerültek az ellenséghez. De ez nem tartotta őket vissza. A két komp kinyitotta a légzsilipeket és a huszonnyolc aktivista kilebegett a vákuumba. Szkafanderüket egy-egy manőverező hátizsákkal szerelték fel, hogy át tudjanak szállni. A sárga bolygó színes sávokkal barázdált korongja előtt egy apró porszemnyi pontnak látszott a fekete hajó. Egyhelyben állt, egy méternyit sem mozdult arrébb, mióta kiengedte az ágyúit. A fanatisták elrugaszkodtak a hajótesttől, és megindultak a célpontjuk felé. Alattuk a Hyperion űrliftjei úgy húzódtak, mint egy állat csápjai, amikkel utánuk nyúlva el akarná őket kapni. A legtöbbjüket már kiverte a víz. Halálfélelemmel telve, de a célt - hogy a csatahajó megszerzése szabadsághoz vezet - a szemük előtt tartva sodródtak hosszú perceken keresztül a fekete hajó felé.

Természetesen az őrség az egész akcióról tudott. A taktikai drón is már órák óta feltűnt nekik. Az ő kijelzőjükön huszonnyolc kis piros pont mozgott feléjük. Hallották, ahogy a hajójuk kapitánya figyelmezteti a támadókat, hogy álljanak meg. A harmadik felszólítás elmulasztása után megkapták a tűzparancsot. Összesen heten voltak a hajón kívül, amikor a rakodást kísérték figyelemmel. Egy sorba rendeződtek, majd szinkronizáltan tüzet nyitottak. Minden egyes lövésük hangtalanul dördült el, csak az apró villanások jelezték, hogy töltény elhagyta a fegyver csövét. Két piros pont eltűnt a képernyőről. A két pontnak megfelelő ember már megszűnt létezni. De a többi vörös folt tovább közeledett, és az egyik bányászhajó is megindult feléjük.

Erre a fekete hajó is mozgásba lendült. Szembefordult a közeledő komppal és bekapcsolta a hajtóművét. A rakéta három kúpja fehéren felizzott, ahogy begyújtották a reaktort - és a kék fényű plazmacsóva megjelent bennük. Az őrök szabad szemmel is láthatták, ahogy a közelségi ütegek ráállnak a bányászhajóra. A két hajó nyílegyenesen haladt egymás felé, ha egyikük nem változtatta volna meg a sebesség vektorának irányát, nagy valószínűséggel összeütköztek volna. Amikor már úgy tűnt, hogy a két hajó összecsapódik a fekete hajó begyújtotta az oldalsó rakétákat, és éles kanyart leírva letért a komp felé mutató irányról. A manőverével egyidejűleg a bányászhajóval szembeni oldalon az összes ágyúval tüzet nyitott. A töltetek fehéren felfénylettek, ahogy elhagyták a csövet. A légüres térbe kilépő másodpercenként több ezer töltény karcsú ívet rajzolt ki, ahogy a hajó tovább fordulva változatlanul szórta a golyókat. Pár pillanat alatt a bányászkomp körül három teljes kört futott le - mint ahogy egy bolygó táncolja körül a csillagát - állandóan tüzelve. A lövedékek által szaggatott lyukak spirálok mentén helyezkedtek el a bányászkomp testén. Narancsos színben pislákoltak becsapódások helyei, ahogy a golyók maguknak utat törve felhevítették a hajó vékony burkolatát. A legtöbb töltény keresztülhaladt a páncélozatlan űrhajón, belül az elektronikát és minden berendezést helyrehozhatatlanul széttépve. A hajóból kiszakított milliószám mikronnyi kerámia törmelék és fémrepesz közt úszott tovább a támadó jármű a légüres térben, de nem semmisült meg. Megállás és fékezés nélkül száguldott tovább, de ugyanabban az irányban, mint eddig. Nem fordult megint a fekete hajó felé. Inkább a menekülést választotta, mert rájött, hogy valójában nem volt esélye. Amint ez feltűnt a földi hajónak, stabilizálta magát, és amikor újra megállt az orrán található torpedósilóból kivetett egy rakétát. A halálos torpedó pár pillanatig még a hajó árnyékában maradt, majd amint beállt a megfelelő vektor irányába, begyújtotta a kis hajtóművét, és őrületesen gyorsulva belerepült a menekülő bányászkompba. A robbanás elektromágneses felhőjének gömbje levegő híján radiálisan tágult, plazmává emésztve mindent, melyet elért. A hajóból gyakorlatilag nem maradt semmi a forró gázon kívül.

A kirajzott emberek rémülten nézték végig, ahogy kevesebb mint egy perc leforgása alatt atomi szintű részekre bomlott az egyik hajójuk. A robbanással járó hatalmas villanás megvilágította az összes ellenségüket. Azokat, akik elpusztították a bajtársaikat. Haraggal telve nyitottak tüzet szinte egyszerre a lift közelében lebegő hét katonára, de senkit sem találtak el. A fekete hajó újra pozícionálta magát, majd a távolságot se nem csökkentve, se nem növelve leadott három sorozatot a közelségi ütegekből a fanatisták irányába. Az alig másfél centiméteres fém lövedékek - a fénysebesség pár százalékával - kevesebb, mint egy szemvillanás alatt tették meg azt az emberi léptékkel sok kilométert, ami a két ellenséges fél között volt. Az aktivistáknak semmi idejük sem volt arra, hogy neuronjaikon átvillanjon a felismerés, hogy az információjuk - miszerint képesek lettek volna elfoglalni a hajót, vagy egyáltalán csak elmenni az ütegek mellett - hamis volt. A kicsiny részek akadálytalanul szaggatták szét a szkafandereket és a bennük lévő embereket. Áthaladtak mindenen, szétroncsolva a csontokat, belső szerveket, letépve a végtagokat és impulzust adva az összes tetemnek. A leszakított testrészekből és a keresztül lyukasztott testekből, ahogy kifolyt a vér azonnal rögökbe fagyott. A megcsonkított tetemek a töltények által szerzett sebesség miatt a becsapódásokat követően, a lövedékekkel egy irányba kezdtek el sodródni. Szabálytalanul forogva természetellenes pózokba merevedve felismerhetetlenségig szétszaggatva lebegtek távolabb a hullák.

Hárman élték túl a lövéseket. Ők azonnal visszafordultak a hajójukhoz, hátra sem nézve kezdtek el fejvesztve száguldani, egymást és az elesett bajtársaik rádiója által keltett értelmezhetetlen zajt felülkiabálva. Teljesen lényegtelen volt, mit mondtak a másiknak, mindegyikük csak a saját zihálását és üvöltését hallotta. Eltompult a hallásuk, látásuk is leszűkült, egyre összpontosítottak, hogy bejussanak a bányászkompba. Pedig nyilvánvalóan az sem nyújtott semmiféle biztonságot a fekete hajó és a sötét egyenruhás katonái ellen. Amint mind a hárman a légzsilipen belülre értek, a pilóta aktiválta a hajtóművet. Ahogy újra fellépett a tolóerő miatt a gravitáció a hajó belsejében, nekipréselődtek a padlózatnak a földi nehézkedés sokszorosával. A bányászhajók csak pár percig voltak képesek ilyen nagy gyorsulást fenntartani, hiszen alapvetően nem volt szükségük sokáig tartó több g-s manőverekre. Minden egyes másodperccel elviselhetetlenebbé vált a gyorsulás, a tizedmásodpercek mintha órákká folytak volna szét, ahogy egyre nőtt a sebességük. Majd hirtelen alább hagyott a hihetetlen összenyomó erő. A reaktor elkezdett felmelegedni, és ha nem vett volna le a pilóta a hajtásból, akkor bizonyosan felrobbannak.

A fekete hajó távolról figyelte a bányászhajó keserves menekülését. A kapitány egy laza gombnyomással még egyszer kinyitotta a torpedókat rejtő silót, és a hajó kilökött még egy töltetet a vákuumba. Az első bányászhajóhoz hasonlóan, a másodikba is egy több ezer méter per szekundum sebességű torpedó repült bele, nem hagyva mást hátra, mint izzó, forró, rendezetlen plazmát.

A becsapódás után a fekete hajó megvárta, hogy az őrség beereszkedjen a légzsilipen keresztül, majd egy kellemes egyharmad g-s tolóerővel megindult a sötét űrben a belső bolygók felé.